Szeptember utolsó hétvégéjén sem maradunk remek program nélkül, 25-én, szombaton 10 és 17 óra között szívesen lát mindenkit a Vérteserdő a “Gerecse gyöngyszemében”. Az Agostyáni Arborétumba várjuk a tartalmas programra vágyó látogatóinkat, színvonalas kézműves kirakodó-vásárral,…
Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosított a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb…
A Vérteserdő Zrt. az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) emlékére keresztet állított hétfőn a Tatabánya feletti Kő-hegyen található Turul emlékműnél. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a kereszt felszentelése előtt elmondta, a Turul…
Hiánypótló beruházás keretében került átadásra a 24 Fenyő Tanösvény, mely Réde községben került kialakításra - részben önkormányzati, részben a Vérteserdő Zrt. által kezelt állami területen - az egykori Esterházy-kastély angolparkjában. A Rédei Intézőház Kft. képviselője…
Idén immár 2. alkalommal indított jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben. A Varázsceruza - Legyen idén még több a mosoly! kezdeményezés keretében rajzeszközöket, elsősorban színes…
Első alkalommal népszerűsíti „Ízvadászatra fel! Terítéken a vadhúsok.” szlogennel a vadhús fogyasztását az Agrárminisztérium az Agrármarketing Centrummal együttműködésében – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a 14. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon, Pákozdon. A kampány…
Az év legnagyobb ökoturisztikai programja lesz a Magyar Nemzeti Parkok Hete, amely idén a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivállal együtt tartja a nyitó rendezvényét Gödöllőn - mondta a két rendezvény közös sajtótájékoztatóján az Agrárminisztérium környezetügyért…
2021. augusztus 28-án, Bükkzsércen rendezték a STIHL Jubileumi Országos Fakitermelő Versenyt. A Stihl Kft. 30 éves fennállása alkalmából lezajlott eseményen az ország minden tájáról érkezett, 32, egyenként négy fős csapat mérkőzött a fakitermelés látványos részfeladatait…
Kis gyerekek nagy csomaggal érkeztek a gyülekező helyszínre hétfő reggel, hiszen hét napot töltöttek el a Vértes mélyén! A Társaság jóvoltából, a Vérteserdő Zrt. dolgozóinak gyermekei térítés nélkül járhatták végig a Vándortábor vértesi szakaszát. Egy…
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Mint minden weboldal, a verteserdo.hu is használ cookie-kat, hogy Önnek kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor a weboldalunkon jár. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy Ön biztonságban tudhassa nálunk az adatait, ezért ebben a Cookie Szabályzatban: https://verteserdo.hu/cookie-szabalyzat/ bemutatjuk, hogy pontosan milyen cookie-kat, milyen célból, milyen feltételek mellett és mennyi ideig kezelünk.
Adatvédelmi tájékoztató: https://verteserdo.hu/adatvedelmi-tajekoztato/