Erdőgazdálkodás

A Vérteserdő Zrt. elsődleges célja a természetvédelmi érdekek maximális figyelembe vétele mellett, a természetes folyamatokra támaszkodó tartamos erdőgazdálkodás fenntartása, és az erdeinkben található épített nemzeti örökségünk méltó megőrzése.

Táraságunk működési területén Magyarország talán legváltozatosabb erdei életközösségei találhatóak az itteni tájegységek elhelyezkedéséből is adódóan. A Vértes és Gerecse fő tömbjében a nyugati szubatlantikus és déli szubmediterrán, a Mezőföld felől “benyúló” kontinentális klimatikus hatásoknak, valamint a tagolt felszínnek köszönhetően a növénytársulások rendkívül változatosak. Akár pár 100 m-en belül is találhatunk egymástól teljesen eltérő erdőtársulás típusokat. Legnagyobb kiterjedése a cseres-tölgyeseknek van, amelyeket a kitettségi helyzetüktől függően váltanak fel gyertyános-tölgyesek, s többnyire extrazonális bükkösök. Ritkább társulások a hegygerincek sziklaerdői és a szurdokerdők. A sekélyebb talajokon, délies kitettségekben szilagyepekkel mozaikosan jelennek meg a mészkedvelő és bokorerdők. A két hegységben mintegy 1.200 növényfaj és számtalan országosan védett állatfaj, és Natura 2000 jelölőfaj jelenlétét írták le. Ezen okokból igen magas: közel 50%-s, az erdőrészletek természetvédelmi elsődleges rendeltetéseinek aránya, amiből fokozottan védett mintegy 1.200 ha. A talajvédelmi elsődleges rendeltetéssel jellemzett erdők  területe eléri a 3.000 ha. Méltán védett területek a Haraszt-hegy, a “Pátrácosi bükkös”, vagy a Juhdöglő-völgyi erdőrezervátum, de ide sorolandó a híres tűlevelű dendrológiai gyűjteményével egyedülálló Agostyáni arborétum is.

A Vértes észak-nyugati előtere, a Vértesalji-dombság azonban már más tájképet mutat, mely a Móri-árok felső részéből, az Által-ér völgyéből és a Bársonyos lankáiból áll, ezzel mintegy átmenetet képezve a Súri-Bakonyaljához. Ezeknek a domboknak a talajai főként agyagos-homokos-kavicsos összletből állnak. Ezek közé ékelődik be északról a Győr-Tatai teraszvidék. Itt az Ős-Duna kavicstakaróját szinte mindenütt lösz, vagy homok borítja. Az erdőtakaró errefelé felszakadozik, s főként olyan erdőkkel találkozhatunk, mint az akácosok és kultúrfenyvesek, helyenként nemesnyáras tömbökkel. A főbb faállomány-típusok megoszlása az egész erdőgazdaság területére vetítve az alábbi: egyértelműen a leggyakoribbak a cseresek (46 %) illetve a tölgyesek (15 %). Ezeket követik az egyéb keménylombos állományok, szintén 15 %-al, amelyek legnagyobb részét a kőrisesek teszik ki. Hasonló területi arányt alkotnak a bükkösök és az akácosok is 7-7 %-al, míg a nyárasok és egyéb lágylombosok együttesen 4 %-ot tesznek ki. Az akácosok és nyárasok elsősorban a síkvidéki, mezőgazdasági kultúrterületek szomszédságában csoportosulnak. A fenyvesek (5%) már vegyesebb képet mutatnak. Elegyfajként is jelen vannak, de többségében elegyetlen tömbökben fordulnak elő főként a Duna melletti teraszvidéken, s mivel szerepük jelentős volt a Vértes kopár és legelőfásításában (alapot adva a későbbi lombosok megtelepedésének), így ott is nagy területeket birtokolnak.

A klímaváltozás következményeként az utóbbi időkben jelentkező szélsőséges időjárási viszonyok, párosulva az egyébként is extrém termőhelyi adottságokkal, jelentős fenyőpusztulást okoznak. Erdőgazdaságunk kiemelt feladatai közt szerepel a károk felszámolása, és ezzel párhuzamosan olyan erdőgazdálkodási technológiák alkalmazása, amelyek lassíthatják a klímaváltozás folyamatát és lehetőséget biztosítanak a kedvezőtlen hatásokhoz való alkalmazkodásra. Társaságunk vagyonkezelt erdőterületein az erdészeti klímaövek területenkénti megoszlása az alábbi: 7 % bükkös, 43 % gyertyános-tölgyes, cseres 40 % és 10 % erdősztyepp. Az elmúlt három évtized erdészeti klíma meteorológiai mérései a jelenleg használt klímamodell besorolások változását vetítik előre. Ezek a változások a hosszú távú erdőtervezési rendszerünk és ehhez kapcsolódóan fafajpolitikánk újragondolását teszik szükségessé a jövőben.

A Vértes erdész szakembereinek munkáját dícséri, hogy a szén és a bauxit bányászat okozta “tájsebek” – bányagödrök, meddőhányók, külfejtések – begyógyulni látszanak az utóbbi évtizedekben. Ez nem könnyű és elég speciális feladat az erdőgazdálkodáson belül is, hiszen az ilyen mesterségesen létrehozott, kevert talajok csak nagy körültekintéssel, a megfelelő fafaj megválasztásával erdősíthetőek.

Az erdőgazdaság évente átlagosan 110 -130 ezer nettó m³ faanyagot termel ki a tartamos gazdálkodás szabályrendszerének, és a természetvédelmi korlátozások időbeli és térbeli megkötéseinek figyelembevételével. Az erdőfelújítási módszerekben lehetőség szerint a természetes felújítási módokon van a hangsúly (szálalóvágás, fokozatos felújítóvágások), igaz a természet szeszélye folytán mesterséges kiegészítéseket is kell végezni. Ennek egyik oka, hogy legfőbb fafaj, a cser is nagyon rapszódikusan terem. A választék-szerkezetben a tűzifa és az apríték-alapanyag meghaladja a 65-70 %-os részarányt, mely a fentebb is ismertetett élőhely-mozaikok – néhol igencsak szélsőséges termőhelyi adottságok – miatt alakul így. A fennmaradó kb. 30-35 %-on a többi választék így osztozik: fűrészipari alapanyagok (10-15 %), rostfa, forgácsfa 5-10 %, egyéb iparifa (kivágás, oszlop, papírfa stb.) 5 %.