Örök értékünk az erdő!

telefon: +36 34 316 733 fax: +36 34 316 226

e-mail: titkarsag@verteserdo.hu

Havi archívum: 2024 szeptember

Indul az Erdők Hete

1997 óta rendezik meg évről évre az Erdők Hete programsorozat, melynek célja, hogy a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét megismertesse a szélesebb nagyközönséggel. Mindezt az erdészek…

Ökoturisztikai konferencia Agostyánban

A Vérteserdő Zrt. Agostyáni Arborétuma szolgált helyszínéül a „A vidék, ahol élünk, és gyümölcsei, melyeket fogyasztunk” című ökoturisztikai konferenciának, melyet a Neszmélyi Borút Egyesület szervezett társaságunkkal együttműködésben a Tata és Térsége Civil Napok keretében. Az…

Právetz Antal nyugalmazott erdészeti igazgató búcsúztatása

Právetz Antal 1946. június 26-án született a Fejér Vármegyei Söréden. Harmadik generációs erdészdinasztia sarja, már nagyapja és édesapja is Csákberény, Csákvár, Gánt térségében tevékenykedett. Gyermekkora és gyakornoki évei is az erdészethez kötötték. Általános iskolai tanulmányait…

Erdei Iránytű Program – a zöld szemléletformálás újabb eleme

Különböző természetismereti terepgyakorlatok, mikroszkópozás, közvetlen megfigyelések a természetben. Az élményszerző tanulást segítő természetismereti tanösvények, a szabadidős programok közül az éjszakai túra, erdei játszótér, kincskeresés, számháború, tábortűz mind az erdei iskolák tapasztalati- és élményalapú oktatás útján történő tanulásmódszertanainak alapkövei.   Az Országos Erdészeti Egyesület által…

Erdők Hete 2024 – Programkínálatunk

"Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!"  Az Erdők Hete jelmondata összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait. A Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott…

Elhunyt Právetz Antal

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Právetz Antal, okleveles erdőmérnök, a Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága és jogelődjeinek - korábban Csákvári Erdészet - nyugalmazott erdészeti igazgatója, életének 79. évében 2024. szeptember 19-én elhunyt. Harmadik generációs erdészként gyerekkora…

Az erdőre alapozott gazdaság versenyképességi lehetőségei

Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a magyar EU-elnökség kapcsán, a…

Papp Zsolt Györgyöt választották a NAK elnökének

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta országos küldöttgyűlését, ahol megválasztották a szervezet új elnökét. A küldöttgyűlésén Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, valamint Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár-…

Az erdőkre Európa legfontosabb zöldvagyonaként tekintsünk

A versenyképesség javításának egyik eszköze lehet Európában az erdőgazdálkodás, amely a klímaváltozás miatt azonban jelentős kihívások előtt is áll. A sikerhez és a megoldáshoz elengedhetetlen a hatékony szakmai párbeszéd, mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért…

1 2

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Mint minden weboldal, a verteserdo.hu is használ cookie-kat, hogy Önnek kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor a weboldalunkon jár. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy Ön biztonságban tudhassa nálunk az adatait, ezért ebben a Cookie Szabályzatban: https://verteserdo.hu/cookie-szabalyzat/ bemutatjuk, hogy pontosan milyen cookie-kat, milyen célból, milyen feltételek mellett és mennyi ideig kezelünk. Adatvédelmi tájékoztató: https://verteserdo.hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Bezárás