Bejegyzés archívum

Közlemény – erdőfenntartási munkák Tatán

A Vérteserdő Zrt. erdőfenntartási munkálatokat végez a Fekete-út és az Öreg-tó mentén. A tó környékén, szinte érintetlen, őserdő benyomását keltő erdők találhatók. Ezeknek az erdőknek a varázsát ugyanaz adja, mint

Elolvasom

Növekszik az ország erdőterülete

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések – közölte az agrárminiszter pénteken Leányfalun, ahol egy helyi faültetési

Elolvasom

Rekordérdeklődés a Településfásítási Program iránt

A Településfásítási Programban való részvételre 2025. januárban minden eddiginél több, összesen 1727 önkormányzat regisztrált. A települések zöldítése iránti növekvő igény a program folytatásának létjogosultságát igazolja. Fontos és a Településfásítási Program

Elolvasom

Év Erdőgazdálkodója 2024

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere-díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mező- és erdőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra, akik önzetlenül támogatják környezetüket,

Elolvasom

Idén is folytatódik a magyar települések zöldítése

Az Országfásítási Program részeként 2020-ban meghirdetett Településfásítási Programnak idén az ötödik üteme kezdődik. 2025-ben újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal és ősszel

Elolvasom