
A Vérteserdő Zrt. a Vértes és a Gerecse hegységek, valamint a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken, mintegy 46200 hektár erdőterületet kezel. Az erdő- és vadgazdálkodásunk évszázados szaktudásra, tapasztalatra és hagyományokra épül. Egyensúlyt teremtünk a hagyományos – tartamos és fenntartható – erdőgazdálkodási, valamint közjóléti, ökoturisztikai feladataink között. Jó szívvel ajánljuk a gyönyörű környezetben kikapcsolódni vágyóknak a Vértes sokszínű természeti és műemléki látványosságait, melyek megőrzése, fenntartása és fejlesztése kiemelt fontosságú számunkra.
Macsek Lajos
vezérigazgató

November 13-án meghitt és ünnepi hangulatban avatták fel Tollner György, gyémántdiplomás erdőmérnök, a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság egykori igazgatójának

A Hamvas Béla Gimnázium két osztályának tartottak előadást kollégáink Oroszlányban. A gimnázium tudományos napjának az volt a célja, hogy szélesítse

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén immár 13. alkalommal hirdeti meg,

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és

Az erdő fejlődése a természet és az ember közös története. Az erdészek feladata, hogy figyelemmel és tapasztalattal irányítsák azokat a

Mindenszentek és Halottak napja idején az erdész-vadász szakma közössége évről évre méltó módon tiszteleg elhunyt elődei előtt. A hagyományok ápolásának

A Vérteserdő Zrt. és a rendőrség munkatársai egyeztetést tartottak Gánt-Kőhányáspusztán, ahol megosztották egymással a közös járőrözés során szerzett tapasztalataikat. A

November 13-án meghitt és ünnepi hangulatban avatták fel Tollner György, gyémántdiplomás erdőmérnök, a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság egykori igazgatójának

A Hamvas Béla Gimnázium két osztályának tartottak előadást kollégáink Oroszlányban. A gimnázium tudományos napjának az volt a célja, hogy szélesítse

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén immár 13. alkalommal hirdeti meg,

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és

Az erdő fejlődése a természet és az ember közös története. Az erdészek feladata, hogy figyelemmel és tapasztalattal irányítsák azokat a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.