
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A kis diákok a biológiai sokféleség fogalmával, annak megőrzésének fontosságával ismerkedtek meg játékos feladatokon keresztül. A természeti értékeket, a vadon élő növény- és állatvilágot erdész kollégáink egy túra során mutatták meg az érdeklődő gyerekeknek.
A biológiai sokféleség vagy biodiverzitás az élővilág változatosságát jelenti, tulajdonképpen Földünk immunrendszerét. Úgy kell elképzelnünk, mint az élet hálóját, amelynek szerves részei vagyunk, és amitől teljes mértékben függünk. Az élővilág bonyolult rendszerének kiegyensúlyozott és egészséges működtetésében minden elemnek, azaz állatnak, növénynek, gombának, mikroorganizmusnak és ezek összetett kölcsönhatásainak megvan a maga szerepe, amit mai tudásunkkal a legtöbb esetben még csak nem is ismerünk.
Elképesztő rugalmasságuknak köszönhetően a természeti rendszerek meglepően sok változást képesek elviselni, kompenzálni, de csak egy tűréshatárig. Néhány faj kipusztulását még nem érezzük meg, de itt is van egy pont, ahol a természet nem tudja tovább tolerálni a terhelést és a változás már visszafordíthatatlan. Ha nem óvjuk a biodiverzitást, tulajdonképpen a saját jólétünket, egészségünket kockáztatjuk, hiszen az emberi létnek is ez a változatosság az alapja.
Amellett, hogy a biodiverzitás az élelmiszertermeléshez szükséges, fontos szerepe van a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra, a természeti erőforrásokat használó gazdasági tevékenységekhez pedig nélkülözhetetlen. Emellett szerepet játszik a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében és az éghajlat szabályozásában.
Bízunk benne, hogy a biológiai sokféleség megőrzésének üzenetét átadtuk az új nemzedék számára!
Fotó: Zuber Edina, Petőfi Sándor Ált. Isk.

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
