
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Az őszi ültetési program már javásban zajlik, 19 megyében, 514 településen történik faültetés, ahol összesen 14 ezer fát helyeznek a földbe a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek az adott térség állami erdőgazdaságával, valamint az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjainak közreműködésével. Az államtitkár két helyen, Tótkomlóson és Kaszaperen is részt vett a közösségi faültetéseken.
Az államtitkár Tótkomlóson tartott beszédében emlékeztetett, az Agrárminisztérium az Országfásítás részeként 2020-ban Településfásítási Programot hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja elsősorban a települések zöldítése és a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak népszerűsítése volt. Kiemelte, a 2020 őszi és 2021 tavaszi ültetési szezonban 475 település több mint 12 ezer sorfát ültetett el. Erdős Norbert azt is megemlítette, hogy az Agrármisztérium idén megduplázott keretösszeggel hirdette meg a Településfásítási Program második ütemét.
Erdős Norbert Kaszaperen kiemelte, az ültetések 2022 tavaszán további 373 településen folytatódnak tovább. Arról is szólt, hogy a program jóval túlmutat a 10-30 fa elültetésén, ugyanis a legtöbb esetben a település közösségi esemény keretében ülteti a fákat, bevonva ezzel fiatalokat és időseket egyaránt. „A jövő generációjának meg kell mutatni, hogy a fa értéket képvisel, az a feladatunk, hogy a zöld gondolatokat a gyakorlatban is elültessük” – emelte ki.
Az államtitkár felhívta a figyelmet a Magyarország Zöld Úton Jár! online kérdőív kitöltésének fontosságára is, amelynek célja, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről: többek között az illegális hulladéklerakatok felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről, vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról.
(AM Sajtóiroda)

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
