
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Zambó Péter ismertette, Magyarország erdőinek élőfakészlete 400 millió köbméterre tehető, és minden évben 13 millió köbméterrel gyarapszik. Évente 5-5,5 millió köbméternyit termelnek ki, amelyből 3 millió köbméter a tűzifa.
Kiemelte, minden tájegységben az ott előforduló fafajokat használják a leginkább, így a tűzifa nemcsak hazai alapanyagnak számít, hanem a jellemzően kis szállítási távolságok miatt környezetvédelmi szempontból is előnyös. Hegy- és dombvidéki területeken elsősorban a csertölgy, a tölgy, a gyertyán és a bükk fafajok a legkeresettebbek, míg a síkvidéki, alföldi régiókban az akác a legismertebb keménylombos tűzifa. Emellett elérhető még tüzelőanyag a lágylombos fajokból és fenyőből is – tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett, a kormányzat a faanyag-ellenőrzési rendszer bevezetésével és működtetésével az elmúlt időszakban jelentősen visszaszorította az illegális fakitermeléseket és az ehhez kapcsolódó kereskedelmet, de továbbra is fontos a vásárlók tudatos viselkedése: csak számlát adó vállalkozástól, igazolt forrásból származó tűzifát vásároljanak.
A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról beszélt, hogy idén is ötmilliárd forintos keretre pályázhattak az önkormányzatok a szociális tüzelőanyag-programban, a lehetőséggel 2351 település élt. Pogácsás Tibor ismertette: a pályázatok beadási határideje augusztus 31. volt, a rászorulóknak február 15-éig meg kell kapniuk a támogatást. Pintér Sándor belügyminiszter 2011-ben döntött arról, hogy a minisztérium a saját keretéből tüzelőanyag-támogatást biztosít az 5000 lakosúnál kisebb településeken élő rászorulóknak – idézte fel az államtitkár. Ebben az évben 2351 település pályázott keményfára, 217 barnakőszénre, 43 pedig puhafára – közölte az államtitkár.
Erdőgazdaságunk idén is komoly szerepet vállal a kormány szociálistűzifa-programjában, így számos településen, több száz háztartás részére lesz ott időben a téli tüzelő.
Ezen felül lehetőséget biztosítunk bárkinek, hiszen a Vérteserdő Zrt.-től most még egyszerűbben, még gyorsabban vásárolható meg a megbízható forrásból és fenntartható erdőgazdálkodásból származó minőségi tűzifa, immár Big-Bag zsákos kiszerelésben is. Az általunk forgalmazott Big-Bag zsákos kiszerelés 0,5 m3-es. Összetételét tekintve bükk és cser fafajból, 33 cm-es hosszban vágott és hasított darabokból áll, melyet – telephelyről – azonnali kiszolgálással tudunk is biztosítani. Természetesen egyéb fafaj vagy méret esetén is állunk a vevőink rendelkezésére. Garantált a minőség, garantált a mennyiség, egyértelmű a mennyiség-meghatározás.
További információ, árak, rendelés: IDE KATTINTVA érhető el.

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
