
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A fenntarthatóság – amelyet a Soproni Egyetem képzési és kutatási tevékenységének középpontjába állított – a XXI. század megkerülhetetlen fogalma és vezérelve, amely a megújuló alapanyag, a fa felhasználásában is központi szerepet kap. Ahhoz, hogy a meglévő gyakorlati megoldások egymást erősítő, egységes rendszerré integrálódjanak, a fagazdálkodás három pillérének – az erdőgazdálkodóknak, a faipari szereplőknek és az egyetemi tudásbázisnak – közös gondolkodása, együttműködése szükséges. Így tárhatók fel az iparág új lehetőségei is, hiszen a fa felhasználása – különösen az építőiparban – az utóbbi években jelentős növekedésnek indult és ez a tendencia a következő években erősödhet is.
„A felgyorsult ütemű erdőtelepítések nyomán folyamatosan növekszik az erdőterület, így a hasznosítható fa mennyisége is. A hosszú távú tervezéskor azonban figyelemmel kell lennünk a klímaváltozás hatásaira is, amelynek nyomán megváltozik az erdők fafajösszetétele, ami hatással van felhasználható faanyag minőségére és mennyiségére is. Éppen ezért az Agrárminisztérium, a Soproni Egyetem és a Fagazdasági Országos Szövetség együttműködésében megkezdődött egy ágazatközi faipari stratégia kidolgozása, amelynek formálásában az átfogó szakmai párbeszédnek megkerülhetetlen szerepe van” – fogalmazott Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.
„A faipar jó mintát kínál a körkörös gazdaság számára, hiszen a fa minden alkotóelemében hasznosítható. A mostani kerekasztal beszélgetés egy rugalmasabb ágazati együttműködés kezdete, amelynek már van kézzelfogható eredménye is: határozott igény fogalmazódott meg arra, hogy a továbbiakban a fagazdálkodás területén nem feldolgozási fázisokban, hanem a teljes termékláncban kell gondolkodni” – fejtette ki az eseményen Dr. Alpár Tibor, a Soproni Egyetem innovációért és vállalati kapcsolatokért felelős rektorhelyettese.
A Soproni Egyetem nem csak a párbeszéd megindításával, hanem a tudásbázis rendelkezésre bocsátásával is aktív alakítója a változásnak: az egyetemi kutatómunka számottevő része iparági igények alapján indul és a képzés során a hallgatók számos projektfeladatba kapcsolódhatnak be, megismerve a gyakorlati igényeket, folyamatokat is.
Forrás: Soproni Egyetem

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
