
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási Stratégia céljaival összhangban – a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére – indult az „Élet fája” kihívás, melynek lényege, hogy minden elültetett, és az évek múlásával egyre magasabbra nyúló, és terebélyesedő fa az élet egyik legszebb szimbóluma.
A kezdeményezés célja a koronavírus elleni küzdelemre és a vírus terjedésének a megakadályozására történő figyelemfelhívás.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság is örömmel csatlakozott az „Élet fája” programhoz, melynek keretében 2021. október 19-én a vagyonkezelésében lévő Tatai Oktatási és Kiképző Központ területén – a Vérteserdő Zrt. közreműködésével – összesen 15 db facsemete elültetésére került sor.
Ezzel a kihívással és országos összefogással kívánjuk megmutatni, hogy az állami szervezetekkel együttműködve a rendőrség is fellép a koronavírus járvány terjedése ellen.
A fákat a főkapitányság képviseletében Farkas Gábor r. dandártábornok, rendőrfőkapitány, Buzonics Ferenc rendőr ezredes rendőrségi főtanácsos, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, a Vérteserdő Zt. képviseletében pedig Györök Lajos vezérigazgató-helyettes ültették el.
police.hu

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
