
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A 34. Bábolnai Gazdanapokon kicsiknek és nagyoknak egyaránt sok meglepetést tartogatott a Vérteserdő Zrt. sátra: az érdeklődők kipróbálhatták az erdei játszóházat, a Vajda János Erdészeti Erdei Iskola környezeti nevelést célzó, foglalkoztató eszközeit, vagy nevezhettek „Erdő gyerekszemmel” rajzversenyünkre. Az elkészült rajzokból nyílt kiállítás – a rendezvény ideje alatt – bárki számára megtekinthető volt. A legszebb alkotásokat egy-egy Vérteserdő ajándékcsomaggal díjaztuk.
Idén újra ellátogatott hozzánk Tóth Gábor „állati jó” programmal színesítve a délelőttöket, humoros, ismeretterjesztő, élő állatokat bemutató előadásával, melynek során a városi életközösséget alkotó fajok sokszínű világába pillanthattunk be.
Az iskolás csoportok és családok számára méz kóstolóval, bálaugrálóval, íjászattal és kézműves foglalkozással készültünk.
Az erdész és vadász szakma képviseletében kollégáink, hivatásuk eszközeit mutatták be és és népszerűsítették az idén hazánkban megrendezésre kerülő “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást. A kíváncsiskodók agancsokat, állatbőröket foghattak kézbe, kipróbálhatták a vadászkürtöt, és távcsöves játékunkkal gyakorolhatták az erdei állatok felismerését.
Idén újra ellátogatott hozzánk Tóth Gábor „állati jó” programmal színesítve a délelőttöket, humoros, ismeretterjesztő, élő állatokat bemutató előadásával, melynek során a városi életközösséget alkotó fajok sokszínű világába pillanthattunk be.
Az iskolás csoportok és családok számára méz kóstolóval, bálaugrálóval, íjászattal és kézműves foglalkozással készültünk.
Az erdész és vadász szakma képviseletében kollégáink, hivatásuk eszközeit mutatták be és és népszerűsítették az idén hazánkban megrendezésre kerülő “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást. A kíváncsiskodók agancsokat, állatbőröket foghattak kézbe, kipróbálhatták a vadászkürtöt, és távcsöves játékunkkal gyakorolhatták az erdei állatok felismerését.

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
