
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A Településfásítási Program 2021-ben induló második ütemében összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések. Ezzel Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programja valósulhat meg. Ismét 19 fafajból választhatnak az érdeklődők, településenként minimum 10, maximum 30 sorfát. Az igénylések a tervek szerint 2021 júniusában indulnak, az ültetések pedig 2021 őszén és 2022 tavaszán valósulnak meg. A minisztérium most is teljes ültetési csomagot biztosít, amely a nagyméretű földlabdás sorfa mellett annak tárolását, nevelését, szállítását, és az ültetéshez szükséges eszközöket (mint támasztó karó, mulcs és favédő rács) is tartalmazza. Az igényléseket önkormányzatoktól, illetve a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézményektől, valamint civil szervezetektől várják.
A tárca célja, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásait és javítsa a települések környezeti állapotát.
Bakonybánk
Kisbér

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
