
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Az Országfásítási programhoz kapcsolódva az online oktatást támogató néhány perces animációk az erdészeti szakközépiskolai tananyag erdősítésekkel kapcsolatos fejezeteihez nyújtanak hasznos kiegészítést. Összefoglalják az új erdők létesítésének és a meglévő erdők megújításának lépéseit a csemetetermeléstől kezdve a kézi és gépi talajelőkészítés és ültetés különböző módszerein át az erdősítések befejezésének hatósági ellenőrzéséig.
Az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítványt azzal a céllal hozták létre 2016-ban, hogy támogassa az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban folyó oktató munkát. Különösen fontos az előrelépés a digitalizáció területén és a jelenlegi járványhelyzetben, amikor nehezebb a gyakorlati oktatás megvalósítása. Így született meg idén a tíz kisfilmből álló tananyag-animációs sorozat, ami azonban a szakközépiskolai diákok mellett a magánerdő-tulajdonosok és az erdőtelepítésekre pályázó önkormányzatok számára is hasznos segítség lehet az erdőben folyó munkák folyamatának megismerésére.
Az Agrárminisztérium támogatásával készült korszerű tananyag-segédlet bárki számára szabadon elérhető az Országos Erdészeti Egyesület YouTube-csatornáján, https://www.youtube.com/playlist?list=PLKz0OZxcgSqAJkHO5rJhczkOZ7qvZazK2 valamint az iskola facebook oldalán https://www.facebook.com/Bedo.Albert.Erdeszeti.Iskola
(AM Sajtóiroda)

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
