
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A Településfásítási Program célja hármas. A legfontosabb felhívni a figyelmet a fásítások fontosságára, a Vidékfejlesztési Program önkormányzatok számára is elérhető támogatásaira. Részvételre bíztatni a helyieket, ezért erdész és kertész segítséggel mindenütt a helyi közösség szervezi meg az ültetéseket. A kormányzati cél eléréséhez, és az emberek életminőségének a növeléséhez pedig szeretnénk gyarapítani a belterületen található zöldfelületeket.
Az agrártárca helyettes államtitkára az eseményen elmondta, hogy a fák, a városi erdők kedvező környezetvédelmi hatása kiemelten fontos, és rendkívül szerteágazó. Szerepük van a hőmérséklet kiegyenlítésben, árnyékot adnak, oxigént termelnek, de nélkülük nincs levegőtisztaság, sőt por- és zajszűrés sem. A parkoknak, parkerdőknek pótolhatatlan szerepük van az egészségvédelemben, a rekreációban, vagyis a testi-lelki-szellemi feltöltődésben.
Nagy János ismertette, hogy a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak növelése meghozta a várt eredményt, hiszen több mint 17 ezer hektár új erdő telepítésére és 3000 hektár iparifa ültetvény létesítésére adtak be kérelmet a gazdák. Emellett óriási érdeklődés övezte a Településfásítási Programot is, hiszen egy órán belül elfogytak mind az őszi, mind tavaszi ültetési időszakra igényelhető sorfák. A program keretében közel 500 darab 10 ezer fő alatti település számára biztosítottunk összesen 12 ezer darab sorfát, és a fák elültetéséhez szükséges eszközöket.
(AM Sajtóiroda)

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
