
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A Vértes nyugati, összefüggő fennsíkja nem dúskál a klasszikus kilátótornyokban, ám éppen ez adja a vidék vadregényes, háborítatlan báját. Az Országos Kéktúra ezen szakaszán haladók számára a Géza-pihenő az az egyetlen természetes pont, ahonnan feltárul a végtelennek tűnő rengeteg. A meredeken letörő hegyperem tisztásáról ráláthatunk a dolomit- és mészkővonulatok által formált tájra, valamint az alattunk kanyargó völgyre.
A pihenőhely nemcsak a kilátás miatt fontos állomás, hanem tisztelgés is a múlt előtt, hiszen nevét Dr. Göblyös Géza fehérvári ügyvédről és túravezetőről kapta. A Kék-túra Bizottság egykori vezetője és a „Vértesi barangolások” program elindítója elévülhetetlen érdemeket szerzett a hegység látnivalóinak népszerűsítésében. Az úgynevezett Hajdu-vár területén álló, 1973-ban emelt kőoszlopot a hálás turistatársak állították barátjuk és mentoruk emlékezetére.
A népszerű kirándulóhely megérett a korszerűsítésre, ezért az erdészeti társaság szakemberei az elmúlt időszakban elvégezték a szükséges munkálatokat. A fejlesztés során az elhasználódott asztalt és padokat újakra cserélték. Ennek köszönhetően a pihenőhely ismét esztétikus és biztonságos környezetben várja a bakancsos turizmus szerelmeseit.
Bízunk benne, hogy a látogatók örömmel veszik birtokba a megújult infrastruktúrát és a Vérteserdő Zrt. közjóléti szerepvállalásának köszönhetően a Géza-pihenő továbbra is egyik kedves célpontja lesz a Vértes völgyeibe vágyóknak, legyen szó egy hétvégi családi kikapcsolódásról vagy az Országos Kéktúra teljesítéséről.
Fotó: Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság, Magyar Természetjáró Szövetség

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
