
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
Az évente megrendezett megmérettetést körforgásos rendszerben az öt tradicionális iskola szervezi: Ásotthalom, Szőcsénypuszta, Barcs, Szeged és Sopron. A verseny kiírója és felelőse a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Az írásbeli fordulóban közel 60 diák vett részt, közülük a legjobb 15 versenyző jutott a döntőbe.
A gyakorlati versenyszámokat kedden Göbös-majorban rendezték meg, ahol a versenyzők többek között trófeabírálatban, lövészetben, fakészlet-meghatározásban, felismerésben, választékolásban és számbavételben, motorfűrész-szerelésben, gyérítésjelölésben, valamint határazonosításban mérték össze tudásukat. Szerdán a portfólióvédés és a szakmai problémamegoldó feladatok következtek, amelyeket Sopronban, a Roth Gyula Technikumban tartottak.
A dobogósok:
Horváth Marcell – Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Sopron (felkészítő: Varga Rita)
Kőszegi Ákos – Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, Barcs (felkészítő: Németh Károly)
Parrag Levente – Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, Szeged (felkészítő: Svéda Gergely)
Az első három helyezett pontos sorrendjét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara április 24-i záróünnepségén hirdetik ki.
A további helyezések:
4. Bukovics Áron László – Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Sopron
5. Mihalics Nimród – Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, Barcs
6. Herman Erik – Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, Szeged
7. Karsai Márk Szilárd – Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, Szeged
8. László Levente – Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Sopron
9. Klicsu Gergely Márton – Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum, Mátrafüred
10. Tóbiás Botond – Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, Szeged
11. Kancsal Bence – Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Sopron
12. Faggyas Ábel János – Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Ásotthalom
13. Kuckó Ármin – Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, Barcs
14. Verhás György – Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Ásotthalom
15. Pekker Péter Szilveszter – Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum, Barcs
Azok a tanulók, akik összesítésben 71%-nál jobb eredményt értek el, jeles technikus minősítő bizonyítványt kapnak. Idén az első hat helyezett érte el ezt az eredményt, emellett a többi versenyző is teljesítette a technikusi vizsga egyes részeit, ahol elérte a szükséges szintet.
Forrás: Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
