
Átadták a Vérteserdő Zrt. megújult ifjúsági szállását és nomád táborhelyét
Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a
Az erdő látványa sokak számára szakrális élmény. Egy tarvágás képe ezért ösztönösen vált ki ellenérzést. Ugyanakkor az a narratíva, hogy a fakitermelés önmagában erkölcstelen, vagy hogy az emberiségnek ne lenne szüksége fára, mint alapvető nyersanyagra, leegyszerűsítő és hamis valóságot fest. A fa az egyik legtermészetesebb, megújuló alapanyag, használjuk építkezéshez, bútorhoz, papírhoz és energiahordozóként. Ha nem fát, akkor mást, több acélt, több betont, több műanyagot kell használni, ezek ökológiai lábnyoma lényegesen nagyobb.
Fontos tény, hogy ma Magyarországon nincsenek érintetlen, őserdő jellegű természetes erdők. A jelenleg védett területek döntő többségét is az ember alakította ki, hozta létre az erdész az elmúlt évszázadok során. Az, hogy ma védettek, annak is köszönhető, hogy generációk gondoskodtak róluk.
Fakitermelés védett és nem védett erdőben egyaránt kizárólag jogszabályi keretek között történhet. Szükséges az erdészeti hatóság engedélye, természetvédelmi területen pedig külön szakhatósági hozzájárulás is kell. A döntések mögött erdőtervek, szakmai előírások, ellenőrzések állnak.
A klímaváltozás és a talajvízszint csökkenése új kihívásokat hozott. Az erdőállományok egy része átalakításra szorul, hogy ellenállóbb, klímarezisztensebb legyen. A teljes érintetlenség konzerválása sok esetben nem megoldás, hanem kockázat. A felelős erdőkezelés alkalmazkodást jelent, gondoskodást és nem pusztítást.
Tisztában vagyunk vele, hogy kommunikációs szempontból nehezebb pályán mozgunk. Ugyanarról a témáról nem szólalhatunk meg indulattal vagy leegyszerűsítő állításokkal. Míg másoknak lehetőségük van erős érzelmi hatásra építő, szenzációs hangvételű megszólalásokra, nekünk a szakmai felelősségből fakadóan a tényszerűség, a jogszabályi keretek és a mérhető adatok mentén kell érvelnünk! Ezért a vélemények helyett a számok beszéljenek:
Magyarország erdőterülete az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett. Az éves folyónövedék megközelíti a 13 millió köbmétert, miközben a kitermelés legfeljebb 7 millió köbméter évente. Több fa nő, mint amennyit kivágnak. Az idős erdők aránya szintén emelkedik.
Az erdészek feladata hosszú távú szakértő gondnokság az erdő, mint nemzeti zöldvagyon felett. A szakma nyitott a párbeszédre, és kész a transzparens kommunikációra. Ugyanakkor a közvélemény felelőssége is, hogy ne a szenzációra alapozva alkosson ítéletet. Az erdőről csak az összefüggések ismeretében lehet hiteles véleményt formálni.
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál

Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
