
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a kápolna mellett megrendezett ünnepségen emlékeztetett: a 2021-es vadászati világkiállítás fontos célkitűzése volt a meglévő kincsek, hagyományok mellett új lendületet adni a vadászati kultúrának; ezt szolgálja a Gyulaj Zrt., a helyi önkormányzat és a civilek összefogása is Tamásiban.
Az első világháború előtti és a két világháború közötti időkben „világraszóló eredményeket” hozott a magyar civil összefogás, amely a rendszerváltást követő időszakra már közel sem volt annyira jellemző, de most újra erősödni látszik. „Talán most, egygenerációnyi idő eltelte után eljött az idő, hogy egyre markánsabban jöjjenek elő azok az egyéni kezdeményezések, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, hozzá tudnak járulni szakmai tudáshoz, állami, önkormányzati elkötelezettséghez és a meglévő civil erőhöz” – mondta az államtitkár.
Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy „a faültetés az egyik legerősebb jelkép, amit a jövőről, a felelőségvállalásról, az összefogásról közvetíthetünk”. Közölte: a magyar erdőgazdálkodás alapvető társadalmi küldetése, hogy ne csak kezelje, hanem megőrizze és gyarapítsa a társadalom zöldvagyonát. A magyar erdészeti társaságok több mint 1,1 millió hektárnyi erdőterületet kezelnek, a magántulajdonosok további 900 ezer hektárt. „Ha képesek vagyunk közösen cselekedni, akkor az erdő nemcsak múltunk része lesz, hanem jövőnk záloga is”- fogalmazott.
Göbölös Péter, az erdészeti társaság vezérigazgatója elmondta, hogy az erdei fakápolna új harangját Őrbottyán két harangöntő mestere készítette, két magánember pénzügyi támogatása és „páratlan” közösségi összefogás segítségével. Az összefogás részeként a tamási plébániaközösség és a város lokálpatriótái közül sokan adományoztak használaton kívüli fémpénzeket beolvasztásra. Az erdészeti társaság a kilőtt töltények hüvelyeit gyűjtötte össze. A megmaradt fémeket értékesítve denevérodúkat vásároltak, és helyzetek el a környék erdeiben – ismertette.
A vezérigazgató kiemelte, hogy az erődtelepítés a pénzintézetek anyagi támogatásával és összefogással valósulhat meg, amelyhez a bankok nemcsak pénzügyi forrást, hanem kétkezi munkájukat is adják. A kijelölt területekre kocsányos tölgy, fekete dió, cser, vadgyümölcsök, virágos kőris, vénic-szil, mezei juhar, olasz molyhos tölgy, szürke nyár és fehér fűz csemeték kerülnek – sorolta.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, a harangöntés egyik kezdeményezője és támogatója arra mutatott rá, hogy az elmúlt száz évben 9-ről 26-27 százalékra nőtt az ország erdővel borított hányada. Említést tett arról is, hogy a tamási óvodások és kisiskolások által gyűjtött régi kétforintosok is belekerültek a Szent Hubertus-kápolna új harangjába.
Forrás: AM

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
