
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Zambó Péter azt mondta: idén duplájára emelték az igényelhető fák mennyiségét és az ahhoz tartozó pénzügyi keretet, így a program során szeptember óta 8400 fát ültettek el országszerte, ebből 400-at Vas vármegyében.
Hozzáfűzte: a tervek szerint jövő tavasszal újabb 300 településen több mint 7000 fát ültetnek, és az a cél, hogy 2026 végére az összes mennyiség elérje a 100 ezer darabot.
„Ez nemcsak statisztika, hanem egyértelmű jele annak, hogy Magyarország fával borított területeinek növekedése kézzel fogható valóság, és ami ennél is fontosabb, mindez nemcsak az erdészeti szakma, hanem a települések, a helyi közösségek és az oktatási intézmények közös munkájának eredménye” – mondta.
Hangsúlyozta: az 1,1 millió hektár erdő, amelyet a 21 állami erdőgazdaság kezel „az ország tüdője, hűtője, víz megtartó rendszere, közösségi tere, rekreációs lehetősége, klímavédelmi eszköze”.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a fenntarthatósági szemlélet elterjesztése érdekében az Agrárminisztérium számos környezeti nevelési programot is támogat, ezek közül kiemelkedő az Országos Erdészeti Egyesület által lebonyolított „Iskolában az erdő program”, amelynek során két év alatt 114 ezer gyermek számára tartanak foglalkozásokat az állami erdészetek erdőpedagógusai.
Zambó Péter úgy fogalmazott: „az erdők jövője azon múlik, hogy tudunk-e olyan szakmai és társadalmi szövetséget létrehozni, amely képes a természet érdekeit a közösségek, a gazdaság és a következő generációk érdekeivel összhangba hozni.”
Gáspár Mónika, a csaknem ezer lelkes, többségében horvát nemzetiség által lakott Szentpéterfa polgármestere elmondta: a község képviselőtestülete tudatosan készült arra, hogy részt vehessenek a Településfásítási Program pályázatán, több mint negyven fa elültetésére alkalmas helyet írtak össze a faluban. A fásítási programban most tíz hársfával gazdagodott a község, amelyek közül kilencet már korábban elültettek, egyet pedig most szerdán ünnepélyes keretek között helyeztek a földbe.
Forrás: Agrárminisztérium

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
