
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Az Agrárminisztérium által képviselt szemlélethez szorosan illeszkedik a Muzsikál az erdő szellemisége, a tárca ezért hosszú évek óta támogatja a rendezvényt – tette hozzá.
Az erdőkért felelős helyettes államtitkár szólt arról, hogy a Muzsikál az erdő szakvezetéses sétái és szakmai előadásai körüljárják a fenntartható gazdálkodást, az erdőgazdálkodásban megvalósítható jó példákat is, ezért aki részt vesz a 17 éve zajló sorozat eseményein, nemcsak lelkileg töltődhet fel, hasznos ismereteket is kaphat.
Szentpéteri Sándor megfogalmazta: a Muzsikál az erdő európai szinten is egyedülálló kezdeményezés, hatékonyságát pedig töretlen fejlődése is bizonyítja. A Mátrából indulva mára országos, sőt kárpát-medencei rendezvénysorozattá nőtte ki magát, ahol Kossuth-díjas, Príma Primissima díjas művészek sora lép fel, azonosulva a rendezvény küldetésével – mondta.
A rendezvénysorozatot az idén július 4. és 12. között rendezték meg a Mátra erdőségeiben, Gyöngyöspatán, Kékestetőn, Abasáron, Szurdokpüspökiben, Mátrakeresztesen, Taron, Gyöngyöstarjánban, Füleken és Eresztvényben. A zárórendezvényen a Duna Szimfonikus Zenekar, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, valamint a Dűvő Zenekar lépett fel. A nap során volt családi koncert, bábszínház, gyógynövény- és gombabemutató, kiállításmegnyitó a Muzsikál az erdő fotó- és gyermekrajz pályázatából, és helyi termékek bemutatója is.
Az erdei program sok száz résztvevőjét köszöntve Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere elismeréssel beszélt a szervezők munkájáról, és kitért rá, mennyire hiányzott mindenkinek, hogy végre élőben hallgathasson zenét. Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád megyei Szervezetének elnöke szólt arról, hogy a VOSZ elsők között támogatta a rendezvényt, amelynek célja a környezettudatos életforma népszerűsítése az erdő és a zene, a művészet erejével.
A Muzsikál az Erdő Alapítvány munkáját a VOSZ megyei Príma díjjal ismerte el, elnyerték a Nógrádikum díjat és a Beke Pál nívódíjat is. Szabó Lajos főszervező, az alapítvány elnöke a vasárnapi rendezvényen elmondta: Szegedről, Nyíregyházáról, Budapestről, Kecskemétről és Zalaegerszegről is sokan utaztak a záróprogramra Salgótarjánba, ez az érdeklődés erősíti a Muzsikál az erdő szervezőit.
Forrás: MTI, AM Sajtóiroda
Fotók: Komka Péter/MTI

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
