
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Zambó Péter kijelentette: a hazai erdészetben az elmúlt időszakban ez a legnagyobb oktatásfejlesztési program, amelyet a pályázati forrás nagysága, a résztvevők száma és az országos lefedettség is alátámaszt. Emellett érzékelteti azt az elkötelezettséget, amellyel a kormány az erdészeti képzés, oktatás fejlesztésére tekint.
Elmondta, a bemutatóüzemek fejlesztését szolgáló pályázatba öt agrárszakképzési centrumot és több mint ötven szakmai előadót vontak be, amellyel az egész országot lefedik, így mindenhol a helyi sajátosságoknak és igényeknek megfelelő fejlesztéseket valósíthatnak meg.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás felborítja azokat az egyensúlyokat, amelyekre az erdők kezelését eddig alapozták, a természetes szabályozás ma már önmagában nem elég az erdők fenntartásához.
Kiemelte: erdőkre pedig szükségünk van! Az erdő a klímavédelemben alkalmazott legfontosabb biológiai struktúra, a klímaváltozás elleni fellépésben minden egyes fára szükségünk van és nem az eltűnésükön, hanem a megőrzésükön, gyarapításukon kell munkálkodni – szögezte le.
Zambó Péter azt mondta, az erdők fenntartásához szakmai és technológiai innovációk sora, valamint az új módszereket alkalmazni képes szakemberek kellenek. Hozzátette, aktív cselekvés szükséges ahhoz, hogy minél több erdőgazdálkodó és erdészeti tanuló készségszinten elsajátíthassa a modern eszközök használatát.
“Ilyen aktív cselekvés ez a program is, amely a legmodernebb eszközökkel szereli fel az ország erdészeti oktatási intézményeit, és a legmodernebb tudáshoz segíti hozzájutni az erdőgazdálkodókat és az ágazati tanulókat egyaránt” – hangsúlyozta az államtitkár.
Zambó Péter azt mondta, az erdők fenntartásához szakmai és technológiai innovációk sora, valamint az új módszereket alkalmazni képes szakemberek kellenek. Hozzátette, aktív cselekvés szükséges ahhoz, hogy minél több erdőgazdálkodó és erdészeti tanuló készségszinten elsajátíthassa a modern eszközök használatát.
“Ilyen aktív cselekvés ez a program is, amely a legmodernebb eszközökkel szereli fel az ország erdészeti oktatási intézményeit, és a legmodernebb tudáshoz segíti hozzájutni az erdőgazdálkodókat és az ágazati tanulókat egyaránt” – hangsúlyozta az államtitkár.
Mihálffy Béla, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt mondta, ez a beszerzés a jövőbe vetett hit és az erdészet iránti elkötelezettség bizonyítéka. Hozzátette, az erdészet feladata megőrizni és továbbadni a természet kincseit, a magyar erdőket, biztosítani az utódaink számára is a tiszta levegőt és az egészséges környezetet.
Úgy véli, hogy az átadott gép nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a diákok korszerű technológián gyakorolhassák a fakitermelést, és felkészüljenek arra a pályára, amelyen egyszerre van jelen a tudás, a fizikai erő és a természet iránti szeretet.
Kiemelte: a géppel nem csak a tanulók lehetőségei bővülnek, hanem az erősíti a magyar vidéket, a természet védelmét és a szakmai utánpótlás biztosítását is.
Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere (független) arról beszélt, hogy a település már több évszázada szimbiózisban él a természettel, a küldetés pedig mindig is az volt, hogy élhetővé tegyék a vidéket, ez a projekt pedig beleillik ebbe a küldetésbe. A polgármester reményét fejezte ki abban, hogy a beruházással egy új fejezet kezdődik az intézmény és a térség életében, hogy szolgálni fogja a térség erdészeti tevékenységeit.
Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója azt mondta, ez a beruházás nem csupán az intézménynek, hanem a teljes ágazat és a térség számára is kiemelt jelentőségű. Hozzátette: a beszerzett gép nem csak egy technikai újdonság, hanem egy olyan lehetőség is, amely új korszakot nyit az erdészeti oktatásban.
Elmondta, a gép szimbóluma annak, hogy a magyar erdészeti oktatás a jövő felé tekint. A diákokhoz szólva kiemelte: az ő feladatuk lesz, hogy az új géppel és a megszerzett tudással méltón folytassák az erdészeti szakma hagyományát, és formálják annak jövőjét.
Andrésiné Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Technikum igazgatója úgy fogalmazott, az eszközfejlesztés rendkívül fontos, és ugyanakkora fegyvertény a döntéshozók részéről, mint amikor az 1880-as években az iskola alapításáról döntöttek. Hozzátette, az ilyen fejlesztések a magyar erdőgazdálkodás ügyét tudják szolgálni.
Forrás: MTI

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
