
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Emlékezzünk közösen a hősökre, akik a II. világháború végső küzdelmeiben harcoltak, vérüket adva hazánkért, itt a Vértes vonulatai között.
Az elesett katonáink sokáig nem kaphattak dicsőséges áldozatukat hirdető, méltó emlékhelyet szülőföldjükön. A ’90-es évek aztán meghozta a várva várt fordulatot. Az addig titkon gyászoló ország hősi emlékművet emelhetett katonáiért, akik életüket áldozták földünkért. A Vértesi Erdő Zrt. 2013-ban állított kettős kereszt emlékművet a Vértesben elesett magyar honvédek emlékére, mely előtt – immár hetedik éve – minden évben koszorúzással egybekötött ünnepséggel tiszteleg.
Itt harcolt 1945. január 20-31. között a I. Magyar Királyi Huszáralakulat, amelynek katonái két hónapig tudták tartani a frontvonalat, a túlerőben előrenyomuló szovjetekkel szemben.
Koszorúval és főhajtással tisztelgünk a múlt század vérzivataros éveinek áldozatai felett és adjuk tovább a fiataloknak az emlékezés és a hazaszeretet példáját, hiszen amíg emlékeinkben fel tudjuk idézni hőseinket, addig azok velünk élnek. A jelen alázata a múlt előtt a jövő dicsősége.
A Vértesi Erdő Zrt., Csákvár várossal, valamint Gánt Község Önkormányzatával 2020. január 25-én, szombaton 10 órakor megemlékezést tart a vérteskozmai út melletti II. világháborús magyar hősök tiszteletére emelt emlékműnél.
Megemlékező beszédet mond:
Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója
Illés Szabolcs, Csákvár város polgármestere
Spergelné Rádl Ibolya, Gánt község polgármester asszonya
Ünnepi beszédet mond:
Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
Az elhunytakért imát mond:
Spányi Antal megyés püspök
Emlékezzük együtt!

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
