
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
2019. október 6-án a Vértesi Erdő Zrt. adott otthont a KEM Tájfutó Szövetség szervezésében lezajlott tájfutó kupának.
A rendezvényen mintegy 80 fő vett részt, melynek sikerességéhez az október eleji napsütéses időjárás is nagyban hozzájárult. A versenyközpont helyszínét a Dunaszentmiklósi Rákóczi Vadásztársaság biztosította, a két szervezet között régóta fennálló eredményes együttműködésnek köszönhetően.
A rendezvényt Cserna András, a KEM Tájfutó Szövetség elnöke és Limp Tibor, a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Gerecsei Erdészeti Igazgatóságának igazgatója nyitotta meg. Nyitóbeszédjükben köszöntötték a sportolni vágyókat, egyben felhívták a vendégek figyelmet a környék természetbeni nevezetességeire. Néhány szóban kitértek az országban már megjelent, emberre egyébként semmilyen veszélyt nem jelentő afrikai sertéspestisre. A kórokozót a Gerecse és a Vértes vaddisznóállományában ugyan még nem mutatták ki, de a betegség terjedésének egyfajta minimális kockázatát is kiküszöbölendő, minden rajtot egy speciális, NÉBIH által javasolt fertőtlenítőszerrel ellátott tálca megtaposása előzte meg.
A délutánba nyúló rendezvény záróakkordjaként a résztvevők megtekintették a történelmi múltra visszatekintő vadászházat, majd a viszontlátás reményében köszöntek el vendéglátóiktól.

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
