
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A téma nem volt más, mint a Vértes és a Gerecse arcai. A hétfő kora délutáni díjátadóval egybekötött fotókiállításon köszöntésképpen az Árpád kórus énekelt.
A pályázatot azzal a céllal írtuk ki, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a regionális természeti értékekre, arra, hogy mennyi szépség rejtőzik szűkebb hazánkban, és micsoda öröm ezeket a csodákat felfedezni, és még nagyobb öröm megosztani ezt másokkal is. Erre nagyszerű lehetőség a fotózás, a pillanat művészete – emelte ki köszöntő beszédében Kántor Péter, a Tatabányai Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese.
Összesen százkilenc pályázat érkezett a felhívásra, amelyet többek között a Vérteserdő Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara is támogatott. Az általános iskolások között Limp András Péter alkotása lett az első, míg a középiskolás korosztályban Láng Zsófia fotóját ítélték a legjobbnak. A kiállítást április végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
A galéria ITT érhető el. A kiállítás április végéig megtekinthető az iskola aulájában.
Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek! Nagy örömünkre szolgál, hogy a tanulók lelkesen, elhivatottan, s ilyen szép számmal vettek részt a pályázaton.
Forrás: Kemma.hu; Tatabányai Árpád Gimnázium

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
