
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
A Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság területén az elmúlt időszakban több, a látogatók kényelmét és kikapcsolódását szolgáló fejlesztés is megvalósult. Tavasszal a Géza-pihenő környezetében található padok és asztalok újultak meg, korábban pedig a Csákberény és Csókakő települések, s egyben két erdészeti igazgatóság határán található Maurer-kunyhó is felújításon esett át egy közösségi összefogás eredményeként. A közjóléti létesítmények folyamatos karbantartása és fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy az erdőterületek a természetjárók és a kikapcsolódni vágyók számára is megfelelő környezetet biztosítsanak.
A mostani felújítás a Csákvári Kastélypark részét képező Csákvári Arborétumban valósult meg, ahol kilenc pad kapott új ülő- és háttámlaelemeket. Ehhez magas kőris faanyagát használták fel, amelynek rusztikus megjelenése jól illeszkedik a Kastélypark történelmi miliőjébe.
A megújulás nemcsak a padok állapotán és megjelenésén javított, hanem a látogatók számára is kényelmesebbé teszi az arborétumban töltött időt. Az új padok így ismét megfelelő körülményeket biztosítanak a pihenéshez, miközben természetes anyaghasználatuknak köszönhetően a kert épített környezetének is szerves részei.
A Vérteserdő Zrt. számára a közjóléti infrastruktúra fejlesztése a kezelt területek fenntartásának fontos része. A mostani padfelújítás is ezt a célt szolgálja, egyben pedig jól példázza a Vérteserdő Zrt. és az Atis-Fa Kft. között működő partneri együttműködés jelentőségét.
Vérteserdő Zrt.

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,

A Baji erdészkerületben, az Öreg-Kovács-hegyen található dagonyához is lajtoskocsival szállítják ki az éltető vizet a Vérteserdő Zrt. kollégái. 552 méteres
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
