
Újra látogatható a Körtvélyesi-kilátó!
Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó
Ottó Zalaegerszegen született 1973. május 31-én. Már gyermekként elköteleződött a zalai erdőségek, a páratlan növény és állatvilág iránt. Így nem volt véletlen, hogy középiskolai tanulmányait a Róth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskolában kezdte Sopronban 1987-ben, ahol erdésztechnikus képesítést szerzett 1991-ben. Ezt követően a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1997-ben kapta meg erdőmérnöki és felsőfokú vadgazdálkodási oklevelét. Szaktudását folyamatosan mélyítette, így 2000-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetemen erdészeti növényvédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett.
Pályafutását 1997 és 1998 között a Zalaerdő Zrt. Zalacsányi Erdészeténél kezdte erdőmérnök gyakornokként. 1998-tól húsz éven át, egészen 2018-ig a Bajcsai, majd a Nagykanizsai Erdészet erdőművelési műszaki vezetőjeként dolgozott. 2008 és 2009 között szakoktatóként is segítette a közfoglalkoztatottak képzését, akik közül sokan az erdőgazdálkodásban helyezkedtek el. A Vérteserdő Zrt. kollektívájához 2019. májusában csatlakozott erdőtervezési előadóként, majd 2020. szeptemberétől haláláig természetvédelmi és erdőtervezési előadóként segítette a közös munkát.
Szakmai sikerei közül kiemelkedik az un. csöves erdősítési technológia és a cserebogár pajor elleni növényvédelmi eljárás kidolgozása, amely nagyban hozzájárult az erdősítések sikeres műszaki átvételeihez az ágazatban. Emellett nevéhez fűződnek egyes, az akác és bálványfa elleni sikeres erdővédelmi technológiák, valamint komplex (vegyszeres és mechanikus) ápolási eljárások kidolgozása a csöves technológiához is.
Személyében nemcsak egy felkészült mérnökembert, hanem egy igazi közösségi embert is elveszítettünk. Ottó mindig jókedvű és közvetlen személyiség volt, aki őszinte figyelmességgel fordult kollégái felé. Külön figyelt arra, hogy legyen kedves szava mindenkihez a neve napján vagy születésnapján is. Emlékezni fogunk rá, mint a kari és a későbbi erdész szakestélyek hangulatfelelősére. Kiemelten fontos volt számára a barátság, valamint az emberekkel és a szakmai partnerekkel, vállalkozókkal való jó kapcsolat kialakítása.
Búcsúztatásának helyszíne és időpontja az alábbi gyászjelentésben olvasható:
Forrás: Vérteserdő Zrt.
Fotó: Zalaerdő Zrt.; Vérteserdő Zrt.

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
