„A béke megőrzése a legfontosabb feladatunk” – megemlékezés Kápolnapusztán

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul kivégzett polgári lakosai és a második világháború környékbeli harcaiban hősi halált halt honvédei előtt. A Gánt Község Önkormányzatának szervezésében megvalósult eseményen a közösség megtartó ereje és az emlékezés kötelezettsége állt a középpontban.

Személyes gyász, közösségi emlékezet

Krausz János, Gánt polgármestere beszédében rámutatott, hogy a 81 évvel ezelőtti események nem csupán a történelemkönyvek lapjaira tartoznak. Kiemelte, hogy az itt történtek örökre figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a háború nem csupán csaták és hadmozdulatok sorozata, hanem emberi sorsok, családok és közösségek tragédiája. A polgármester hangsúlyozta, hogy Kápolnapuszta emléke a gántiak számára élő örökség, hiszen nekik ez a nap nem csupán történelmi adat, hanem személyes emlékezet és gyász. Úgy fogalmazott: „A kápolnapusztai áldozatok a mi elődeink voltak; az ő kezeik építették ezt a vidéket, az ő munkájuk formálta múltunkat és az ő emlékük él tovább bennünk. A fájdalom, amely akkor megszületett, generációkon átível, de ugyanakkor erőt is ad, erőt ahhoz, hogy emlékezzünk, és hogy tovább tudjuk adni az emlékezés kötelezettségét”. Kiemelte továbbá, hogy a jelen generációinak felelőssége az emlékezésen túl az élet szolgálata, a közösség építése és a béke megőrzése.

Az emlékezés erejével a békéért

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő Wass Albert szavaival idézte fel a tragédia mögött meghúzódó embertelen indulatokat. Beszédében kitért arra az embertípusra, amely gyűlöletből és irigységből fakadóan, gyilkosságokkal akar magának helyet csinálni a világban. Az idézett mű szerint mindegy, hogy az ilyen ember milyen jelszó alatt fosztogat vagy milyen zászló alatt vonul fel: „végeredményben egy és ugyanaz – homo bestialis, állatember”. A képviselő nyomatékosította, hogy nem szabad hagyni, hogy ezek a történetek a feledés homályába vesszenek. A jelenlegi helyzetben Magyarország békéje a legfontosabb, és minden esetben ezt kell szem előtt tartani.

Ébernek kell lennünk a gonosszal szemben a mindennapokban is

Spányi Antal megyéspüspök beszédében éberséget kért, mert a gonosz nemcsak a történelem nagy bűneiben, hanem a mindennapi kisebb mulasztásokban is jelen van: az emberi lélek pedig képes hozzászokni a bűnhöz és minden alól ki tudja magyarázni magát. A püspök a cselekvő béke fontosságára hívta fel a figyelmet, mondván: „Ami régen történt arra emlékeznünk kell. Fejet kell hajtani azok előtt, akik ártatlanul adták életüket egy szörnyű háborúban, amelyik mindig szörnyű, mindig igazságtalan, mindig borzalmas, s amelyet legjobb lenne el sem kezdeni”. Beszédében hangsúlyozta, hogy tennünk kell a békéért a családi életben, a szomszédságban és a tisztességes párbeszéd eszközeivel is, mert mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a múlt borzalmai soha ne ismétlődhessenek meg.

A megemlékezés méltóságát a Gánti Német Nemzetiségi Dalkör közreműködése emelte. Az esemény közös imádsággal és koszorúzással zárult a kápolnapusztai temetőben, ahol az emlékezők néma főhajtással adóztak az áldozatok emléke előtt.

Forrás: Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület

Kiemelt hírek

Elhunyt Vizvári Ottó

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Elolvasom