
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A tárcavezető ünnepi beszédében kiemelte, március 15-e nemzetünk egyik legszebb, illetve legörömtelibb eseménye, ezért kapaszkodjunk meg üzenetében, szellemiségében, összetartó erejében és büszkén tűzzük fel a kokárdát a szívünk fölé. A szabadságharc küzdelmei és az azóta őrzött jelképeink, hagyományaink egyszerre mutatják meg, honnan jövünk és mire vagyunk képesek együtt. 1848-ra emlékezve tisztán látjuk, bármit hozzanak is a napi politikai események, tudnunk kell, melyek azok az értékek, amelyekhez ragaszkodunk. Az élethez ugyanis nélkülözhetetlen a béke és a szabadság – tette hozzá. Kifejtette, a márciusi ifjakhoz hasonlóan, mi is békét akarunk, hogy tovább épüljön az ország. Békés mindennapokban akarunk gyermekeket, unokákat nevelni, otthont teremteni, dolgozni, annak érdekében, hogy továbbra is biztosítsuk hazánk önellátását, a magyar agrárium, a gazdatársadalom és a vidék megmaradását, erősödését. Így erősödhetnek tovább falvaink, kis- és nagyvárosaink; épülnek bölcsődék, óvodák, iskolák, gyárak, üzemek.
Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy számunkra, akik a magyar agrárium szolgálatában állunk, 1848 nemcsak a nemzeti szabadság kivívását jelenti. Az áprilisi törvényekkel a magyar vidék új korszak kapujához érkezett. A föld már nem a robotot és kilátástalanságot jelentett, hanem reményt adott. Lehetőséget a megélhetésre, a boldogulásra és a vidéki közösségek megerősödésére.
A miniszter hangsúlyozta nemzeti ünnepeink szép hagyománya, hogy ilyenkor köszönetet mondunk azoknak, akik munkájukkal, tudásukkal és elkötelezettségükkel gazdagítják nemzetünk közösségét. Teljesítményük, sikeres életpályájuk, eredményeik mindannyiunk számára iránytűt jelentenek a jövőbe vezető úton. Az érdem személyes, de a gyarapodás a közösségé, amely most hálát mond mindazért, amit Önök az elmúlt években alkottak – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Az elismerésben részesülők névsora itt található.
Forrás: AM Sajtóiroda

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
