
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
Mocz András kiemelte, az együttműködés célja a klímaváltozáshoz alkalmazkodó erdőgazdálkodási megoldások közös kidolgozása, valamint a kétoldalú szakmai együttműködés jövőbeli irányainak meghatározása.
Hangsúlyozta, a több éve zajló szakmai párbeszéd és előkészítő munka eredményeként megosztják egymással a magyarországi homoktalajokon végzett erdősítések tapasztalatait, valamint közösen vizsgálják a fafajok inváziós potenciálját. A felek az együttműködést kiterjesztik az úgynevezett sztyeppi és arid térségekre is – tette hozzá.
A helyettes államtitkár rámutatott, a közös gondolkodás, a tudásmegosztás és a kutatási projektek megvalósítása mellett a gyakorlati együttműködések felgyorsítása is szükséges. Ennek érdekében dolgoznak azon, hogy algériai szakemberek magyarországi tanulmányúton vegyenek részt.
A lehetséges irányokról szólva Mocz András elmondta, megállapodtak növényanyag-cserében, továbbá egy, a török–magyar mintára épülő, hosszú távú kutatói csereprogram elindításában is. A cél a szárazság- és hidegtűrő fafajok közös vizsgálata. Közös cél az is, hogy kísérleti telepítéseket indítsanak az Algériában már bevált szárazságtűrő fafajokkal, a helyi és a magyar tapasztalatok összevetésével, emellett hangsúlyozta az őshonos fafajaink fontosságát is.
Mocz András szerint fel kell gyorsítani a tapasztalatok megosztását, mert a szárazodási folyamat erősödni látszik, és a jövő erdeinek érdekében mielőbb reagálni kell a kedvezőtlen változásokra.
Forrás: AM Sajtóiroda

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
