
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A tárcavezető a rendezvényen kiemelte, a magyar vadgazdálkodás és vadászat keleti és nyugati örökség, világraszóló hungarikum és olyan sajátos érték, amit meg kell őriznünk és tovább kell fejleszteni. A cél, hogy a fenntartható gazdálkodás szemléletét minél szélesebb körben, különösen a jövő generációival is megismertessük. A szemléletformálásban továbbra is kiemelt feladat, hogy ráirányítsuk a figyelmet a természetgazdálkodás jelentőségére, a hagyományos vadászati módok megőrzésére és vadászati kultúránk sokszínűségére – tette hozzá.
Az eredmények tekintetében a miniszter arról beszélt, hogy a 2024-2025-ös esztendőben 1451 vadászterületen 328 ezer nagyvadat, mezei nyúlból és fácánból pedig összesen 559 ezer példányt hasznosítottunk. A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Nagy István a vadászattal és vadgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok kapcsán elmondta, az új rendelkezések egy új, a gyakorlati életben jobban és szilárdabban helytálló vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet tesznek lehetővé. Emellett segítik a hazai vadgazdálkodás minőségi fejlesztését, a hivatásos vadászok szakmai munkáját és a természetszerető sportvadászok tevékenységét is. A természet csodákkal lát el minket, a mi felelősségünk pedig az, hogy az egyensúlyt fenntartsuk és tovább adjuk az utánunk jövő generációk számára. Erre teremt remek lehetőséget a 32. FeHoVa kiállítás is – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
Forrás: AM Sajtóiroda

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
