
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
Az erdeinkben sokféle, az életközösségben különböző szerepet betöltő élőlény létezik. Lehetnek termelők, fogyasztók, lebontók, versenghetnek vagy együtt élhetnek másokkal. Ezernyi kapcsolat alakul ki közöttük. Ez az ezer szál biztosítja, hogy a közösség ellen tudjon állni mindenféle környezeti ̶ természeti és emberi ̶ kihívásnak, beavatkozásnak. Az erdei életközösségek biológiai sokféleségének fennmaradása az emberi társadalom számára is kulcsfontosságú. A természeti erőforrásainkat, mint a vizet, a levegőt és a talaj tápanyagait mind ezeknek a közösségeknek köszönhetjük. Sőt a biológiai sokféleség fenntartása nélkülözhetetlen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is.
Az Iskolában az Erdő Program erdőpedagógiai foglalkozásain ezért 2026-ban az erdő – mint egy önmagában fenntartható életközösség – fókuszában a biológiai sokféleséggel kerül bemutatásra.
A Programban az erdőpedagógusok játékosan segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést. Az iskolások széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról, sokféleségéről és közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is.
Az erdőpedagógiai foglalkozásokat hazai köznevelési intézmények igényelhetik a 6-14 éves korosztály számára. Arészvételhez a www.iskolabanazerdo.hu weboldalon kell regisztrálni, amelyre 2026. január 14-től legkésőbb a keret beteléséig lesz lehetőség.
Azok az intézmények is jelentkezhetnek, akik korábban már részt vettek a Programban. Foglalkozásainkkal szeretnénk közelebb vinni az erdőket a gyerekekhez, és kedvet csinálni ahhoz, hogy a jövőben minél többször keressék fel a hazai erdőket és a Minősített Erdészeti Erdei Iskolákat. Felelősségünknek érezzük, hogy a mai fiatalok generációja erdőt járó és erdőt szerető legyen, hogy közösen óvjuk és gyarapítsuk ezt a közös természeti kincsünket.
A program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával.
Forrás: OEE

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
