
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
„Az emlékezés nem kötelesség, hanem tisztesség. Így válik a múlt erővé a jelenben.”
Az év végi elcsendesedés időszakában számos látogató csoport megfordul itt az OEE, illetve a magyar erdészet egyéb szervezeteinek, vezetőinek képviseletében. Így tettek november 18-án dr. Andréka Tamás és Zambó Péter, az Agrármisztérium államtitkárai is, Kiss László OEE elnök kíséretével.
November 22-én – egy selmeci látogatás programjaként – az Ipoly Erdő Zrt., az OEE Balassagyarmati és a Felvidéki Helyi Csoport jónéhány képviselőjével, az OEE emlékező szalagjait helyeztük el az Evangélikus temetőben. Ez alkalommal öt, egykori akadémiai személyiség síremlékénél hajtottunk fejet.
Közöttük volt Farbaky István, a géptan tanszék vezetője, akadémiai igazgató, Selmec országgyűlési képviselője; Kerpely Antal akadémikus, tanszékvezető, a magyar vaskohászati oktatás megteremtője; Fekete Lajos, a növénytan és az erdőrendezés tanszék vezetője, akadémiai igazgató, miniszteri tanácsos; Grillusz Emil, az ábrázoló mértani tanszék oktatója, miniszteri tanácsos és Porubszky Samu, magyar királyi bányatanácsos.
Köszönjük mindazok elkötelezettségét, akik idejükkel, munkájukkal és forrásaikkal hozzájárultak, hozzájárulnak selmeci professzoraink síremlékeinek gondozásához!
„A régi idők mesterei velünk élnek minden tettünkben, ha az emlékeiket ápoljuk.”
Forrás: Ipoly Erdő Zrt.

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
