
Vérteserdős nyugdíjas találkozó Pusztavámon
Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A német mintát követve útjára indított hazai mozgalom jövőre lesz 30 éves. Így az idei szavazás különleges alkalom is volt egyben, mert a november első hetében elindított voksoláson, a jubileumi, 2026. esztendő fafaját választhatták meg a résztvevők.
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év fáját lehet megválasztani. Idén november 7-től november 30-ig lehetett szavazni az Év fája tematikus honlapon a jelöltekre, melyek a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár voltak.
A kitüntető címért a verseny végig rendkívül szoros volt két fafaj, a kecske fűz és a rezgő nyár között. Összesen 2050 szavazat érkezett be, melyek összesítése alapján az első helyet, 745 szavazattal a kecskefűz, a második helyet alig kettő szavazattal lemaradva (743), a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 562 szavazattal a hamvas éger érte el.
Így 2026-ban, a mozgalom indításának jubileumi, harmadik évtizedében, az Év fája címet a kecskefűz (Salix caprea) nyerte el.
A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él, az alföldön kimondottan ritka.
Forrás: Országos Erdészeti Egyesület, Év Fája Kuratórium

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
