
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A Hamvas Béla Gimnázium két osztályának tartottak előadást kollégáink Oroszlányban. A gimnázium tudományos napjának az volt a célja, hogy szélesítse a diákok látókörét és bemutasson számukra aktuális és fontos témákat.
A különböző tudomány- és ismeretterjesztő területekről érkező szakemberek előadásaikkal –innovációkkal, új kutatási eredményekkel – a diákok szélesedő világképének alakításához és a szemléletformáláshoz járultak hozzá e napon.
A Vérteserdő Zrt. előadásának témája a „Vízmegtartás erdőterületeken” volt, melyet Boglári Zoltán kommunikációs vezető mutatott be. Beszélt a növényzet által visszatartott vízmennyiségről (intercepció), ismertette azon belül az avarintercepció fontosságát. A diákok betekintést nyerhettek abba is, hogy milyen módszerekkel lehet a csapadékot hatékonyan visszatartani egy adott erdőterületen, ismereteket szereztek a különböző vízmegtartó/visszatartó műtárgyak működési elveiről. Így a rőzse, cölöp és rönkgátak, víztározók, a mesterséges és természetes úton létrejött erdei vízállások jelentőségéről.
Az előadást követően a diákok Lantos Róza kommunikációs asszisztens vezetésével egy izgalmas kahoot kvíz keretein belül tehették próbára tudásukat és különböző kérdésekre kellett válaszolniuk. A dobogósok ajándékot is kaptak.
Reméljük mindenki értékes ismeretekkel vérteződhetett fel és köszönjük a lehetőséget!

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
