
Keressük a tatabányai Turul-szobor ujjait!
Társaságunk a Turul-emlékmű átfogó helyreállításának előkészítésén dolgozik. A szobor jobb lábáról két ujj teljesen hiányzik, ahogyan ez az állapotfelmérés során
Pintér István, az Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a mostani kibővített, komplex akció keretében 5.500 hektárt fednek le, négy területrészre felosztva. Mindegyikben 1 -1 kerületvezető erdész és rendőr kolléga járőrözik közösen a nap folyamán. A hideg idő beálltával elsődlegesen a megnövekvő számú falopásokat ellenőrzik. Természetesen a más típusú károkozásokat is, – rongálás, orvvadászat – figyelik.
Erdészeti Igazgató úr hozzátette, hogy az erdőben szabálytalanul közlekedők által okozott természetkárosítás mind a növényeket, mind a vadállományt érintheti. A keréknyomokkal a lágyszárúak állományaiban okozhatnak jelentős kárt illetve a terepmotorok, quadok olyan helyekre is be tudnak menni, ahol az állatok nappal nyugalmat találnak. A megriasztott vad kimozdul ezen helyekről, s balesetet okozhat a közlekedési útvonalakon. Szaporodási időszakban pedig előfordul, hogy az anyaállat a zavarás hatására elhagyja a kicsinyeit.
A rendőrség jelenléte a közös akciók során erősíti az erdészek, természetvédelmi szakemberek munkáját – az intézkedés, a büntetés kiszabása azonnal megtörténik és több tízezer forint is lehet a bírság. Körmendi István őrnagy, az Oroszlányi Rendőrkapitányság alosztályvezetője kiemelte: ritkán gondolnak az erdőkbe illegálisan behajtó járművezetők arra, hogy az általuk megzavart vad közlekedési balesetet is okozhat, hiszen menekülés közben az útra szalad – olyan időszakban is, amikor egyébként nem kellene erre számítani.
Fotó: Boglári Zoltán, Pruzsina Alice

Társaságunk a Turul-emlékmű átfogó helyreállításának előkészítésén dolgozik. A szobor jobb lábáról két ujj teljesen hiányzik, ahogyan ez az állapotfelmérés során

Az adventi időszak ünnepélyességét segítve számos közintézménynek, templomnak, mentőállomásnak, közösségnek juttattak el fenyőket kollégáink Társaságunk működési területén. Tatán a rászorulók

A 2020-ban indult Településfásítási Programban már 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen; a faültetés a jövő nemzedékeiről való gondoskodás,

2025. november 27. és 29. között rendezték meg Tatán a Ramsari Városok Polgármestereinek 4. Kerekasztal Találkozóját. A nemzetközi jelentőségű természetvédelmi

2025. december 1-én rangos szakmai eseményre került sor Tatabányán, a dózsakerti központunkban. Kollégáink fogadták a kínai Hunan tartomány Erdészeti Hivatala
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
