
Az állami erdészetek jelentik az erdei turizmus legfontosabb hátterét
Az erdőre fordított szakmai munka és forrás sokszoros társadalmi értékként jelenik meg az emberek életében – mondta Zambó Péter, az
Ezúttal négy erdészsírt kerestek fel a megemlékezők. Elsőként Béldi György sírjánál helyezték el a megemlékezés virágait. Béldi György Görgényszentimrén volt az ottani erdészeti szakiskola szolgálatvezetője, valamint kincstári uradalmi erdész. Ő felelt a diákok szakmai gyakorlati oktatásáért és a szertárosi munkákért, valamint a kollégiumi elhelyezés (oktatás, étkezés, egyszóval a diákélettel összefüggő valamennyi lakhatási és tanulási feltételek megvalósulásáért). Mint közszolga nem tett esküt Mihály román királyra 1918-ban. Így nem maradhatott a görgényszentimrei erdészeti szakiskola alkalmazásában, és csatlakozva a Tata-Tóvárosra költöző Temesvári Erdészeti Szakiskolához, Ő is Tata-Tóvárosra került, ahol az Esterházy uradalom alkalmazásában erdészként tudott elhelyezkedni. Ebben a sírban nyugszik rajta kívül felesége, Jenő és Ferenc fiai, valamint Ferenc fiának felesége is. A híres erdésztanár unoka, Dr. Béldi Ferenc Sopronban nyugszik. Az ő emléktáblájának felállítására a VALUES SILVASRUM Alapítvány adománygyűjtési felhívást tett közzé 2024. október 31-ig. További információk a felhívásról ITT olvashatóak.
A tiszteletadás során nem maradhatott el a Tóvárosi hívek lelki gondozását majd kétszáz éven is túl végző kapucinus atyák sírjának felkeresése sem. Egészen rendkívüli az atyák síremléke. Ez a temetőkápolna szomszédságában elhelyezkedő mahóniákkal borított hosszú, – a páterek földi maradványait őrző – gondozott sírhely ma is várja a megemlékezőket. Ezek után került sor Béldi Ákos síremlékének megkoszorúzására. Ákos egy olyan tatai erdőmérnök, akire szinte minden tatai – 1920-től ma is élő tatai – emlékezik. Ákost azon túl, hogy erdőmérnök volt, és ráadásul erdőrendezési felügyelő is a mai Vérteserdő Zrt. jogelődjének területén (akik az akkori erdőtervezési rendszer legkiválóbbjai voltak) az előbbiekben említett Béldi György erdész unokája volt, édesapja Nándor pedig az egész város által tisztelt tanára és a mai Vaszary János Általános Iskola egykori igazgató-helyettese.
A harmadik felkeresett és koszorúkkal, mécsesekkel díszített sírhely a Kőrössy család sírhelye volt. Az itt nyugvók közül Dr. Kőrössy József jogász végzettségű, és Dr. S Nagy László erdőmérnök kollégánknak rokona, egyébként pedig Dr. Magyary Zoltán nemzetközi hírű közigazgatási jogász professzor egyik titkára volt. A „vértesi” erdészek az ő emlékét is, mint a magyar jogtörténet egy rendkívüli alakjának emlékét szeretettel őrzik.
És végül negyedik erdész sírként került sor Csekefalvi Török Sándor sírhelyének koszorúzására. Török Sándor a magyar erdészeti oktatás egy olyan kiemelkedő alakja, aki méltán állítható követendő példaként a mai erdészeti oktatást végző iskolákban (szakiskoláktól a felsőfokú tanintézetekig) minden ott tanító kolléga elé! Ő volt a mai értelemben vett erdészeti és vadászatai középiskolai – technikusi – képzés megalapítója. Magyarsága és szakmaszeretete, a szakmai oktatás iránti elkötelezettsége egészen egyedülálló!
A helyi csoport tervei közt szerepel, hogy a sírkertben lévő erdészeti kötődésű elhunytakról monográfiát készít. Az Országos Erdészeti Egyesület idei felhívásának megfelelően a sírkatasztert a helyi csoport aktualizálja és az Erdészettörténeti Szakosztály részére az adatok továbbításra kerülnek. Köszönjük mindenkinek a megtisztelő jelenlétet és a díszes koszorúk elkészítését a helyi csoport tagtársnőinek! A megemlékezés sora a Sziklakápolnába meghirdetetett Szent Hubertusz szentmisével folytatódik november 3-án 17 órakor Budapesten.
Forrás: Schweighardt Ottó

Az erdőre fordított szakmai munka és forrás sokszoros társadalmi értékként jelenik meg az emberek életében – mondta Zambó Péter, az

A klímaváltozással járó aszályok miatt egyre nagyobb veszélyben vannak erdeink. A Soproni Egyetem szakemberei azonban olyan úttörő szoftvert alkottak, amely

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága több fiatal szerzőt kíván megnyerni az idén 164 éves lapban való

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

A Soproni Egyetem falai közül indult útjára három évtizeddel ezelőtt az az országos kezdeményezés, amely mára a hazai környezeti nevelés
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
