
Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által koordinált „Tavaszi Nagytakarítás” és az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szervezésben a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” programok az ország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akciói, melyek főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium volt. Az előbbi már a 4., míg az utóbbi 12. alkalommal került megrendezésre.
A Vérteserdő Zrt. vagyonkezelésében levő területeken 6 vezetett túra és 10 un. INSTANT egyéni túra keretében lehetett csatlakozni az akciósorozatokhoz idén tavasszal. A szervezett túrák esetében kollégáink vezetésével indult a program, az instant túrákon pedig egyénileg, saját időbeosztással lehetett gyűjteni a szemetet. Ez utóbbi esetben egy előre megadott időintervallumban, a kijelölt helyszínre a túra végén le lehetett tenni a hulladékkal teli zsákokat, ahonnét kollégáink később elszállították.




