
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
Zambó Péter hangsúlyozta, az állami erdészeti társaságok az ország zöldvagyonának kezelőjeként hozzájárulnak Magyarország Alaptörvényében is rögzített alapjog teljesüléséhez. A környezeti feltételek megteremtésével ugyanis megalapozzák az egészséges környezethez való jog megvalósulását, de az élethez való jog is szervesen összefügg a körülöttünk lévő környezet minőségével. Az erdőkkel hozzájárulnak többek között a tiszta ivóvízhez jutáshoz vagy az elsivatagosodás megelőzéséhez – tette hozzá. Kifejtette, a fával borított területek védelmi és rekreációs szolgáltatásainak biztosítása az ország egész lakossága számára lehetővé teszi, hogy olyan további alapjogaival is éljen, mint például a pihenéshez és kikapcsolódáshoz való jog.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar erdők haszna a magyar embereké. Az ország zöldvagyona pedig állami és nemzeti érték, amelynek felelős, fenntartható módszerekkel folytatott kezelése a magyar társadalom és minden egyes magyar ember érdekében végzett közérdekű feladat. Az állami erdészeti cégcsoport a több mint 2 millió hektár magyar erdő stratégiai részét, mintegy felét kezeli. Ezek a területek az ország legfontosabb klímavédelmi és szénmegkötő biológiai infrastruktúráját jelentik, biztosítják a lakott települések zaj, por és árvíz elleni védelmét, megőrzik a tiszta ivóvizet és megelőzik a talajeróziót. A magyar erdők emellett évente 40-50 millió erdőlátogató számára nyújtanak egészséges sportolási, kikapcsolódási és rekreációs lehetőséget – foglalta össze az államtitkár.
Az Országos Erdészeti Egyesület küldöttjei a magyar erdész szakma egészét reprezentálják, szokásos gyűléseiken elismerésekről és díjakról döntenek, megvitatják az erdészeket másfél évszázada összefogó egyesület működésével, szabályzataival kapcsolatos kérdéseket.
Forrás: AM Sajtóiroda

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,

A Baji erdészkerületben, az Öreg-Kovács-hegyen található dagonyához is lajtoskocsival szállítják ki az éltető vizet a Vérteserdő Zrt. kollégái. 552 méteres
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
