
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A 2020-ban elstartolt Településfásítási programban eddig 1.500 településen 46 ezer sorfa elültetésére került sor. Idén már a IV. ütemmel folytatódott a program. Ezúttal is a 10 ezernél kisebb lélekszámú települések pályázhattak 10-30 közti sorfára. 13 fafajból lehetett választani, s összességében idén is újabb 10 ezer fa talált gazdára. A Vérteserdő Zrt. működési területén hat település pályázott sikeresen 2024 tavaszán és április végéig mindenütt földbe kerültek a fák.
Az ültetéseket az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) koordinálja a helyi csoportjain keresztül. A pályázaton nyertes önkormányzatokat, civil szervezeteket az egyesület tagjai mellett az erdészeti társaságok – így a Vérteserdő Zrt. – szakemberei is segítik szakmai tanácsokkal, javaslatokkal az egyes helyszíneken. A Településfásítási program és az erdőtelepítések is nagyban hozzájárulnak ahhoz a kormányzati célhoz, hogy az ország fával borított területének nagysága 2030-ig elérje a 27 %-ot.
Bakonyszombathelyen az egykori Esterházy-kastély parkjában nyírfák, míg a sportpálya mellett gömb szivarfák kerültek elültetésre. Bakonybánkon szintén szivarfák kaptak helyet a Táncsis Mihály utcában. Vértesszőlősön a régészeti múzeum melletti településrész gyarapodott 10 hegyi juharral. Almásfüzítőn az Azaum római tábor előtti nagy, füves térséget veszi körbe a programnak köszönhetően mostantól egy második fasor is, melybe többnyire nyírfák kerültek. Banán a sportpályához vezető utat szegélyezi idén tavasztól a 11 kislevelű hárs. Mezőörsön sokféle fafajra sikerült pályázni. Így a sportpálya környezetét és az önkormányzati hivatal melletti parkot amerikai és ezüst hársak, hegyi juharok, szivarfák és pusztaszilek díszítik, összesen 20 sorfa.
Minden egyes elültetett fával gyarapodik az ország zöld vagyona. Emellett az egyes településeken komoly közösségépítő szerepe is van ezen eseményeknek, hiszen kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egymást segítve ültetik el a sorfákat, melyeket később is együtt kell gondozniuk.
Fotó: Vérteserdő Zrt.

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
