
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
„A 9. alkalommal megrendezett konferencia nemcsak tudományos esemény, hanem lehetőség a találkozásra. A kutatók a gyakorlat képviselőivel találkozhatnak és inspirálódhatnak egymástól” – hangsúlyozta köszöntőjében az Erdőmérnöki Kar dékánja. Dr. Heil Bálint elmondta, a Soproni Egyetem unikális kara, az Erdészeti Tudományos Intézettel és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen szervezte meg a kétnapos rendezvényt. 2022 óta az Agrárminisztérium és az erdőgazdaságok fontos partnerei, támogatói a konferenciának.
Az első nap délelőttjének plenáris előadásait Dr. Borovics Attila, az ERTI főigazgatója kezdte meg. 2024-ben 106 előadásnak ad helyet a konferencia a Soproni Egyetem campusán. A résztvevők a helyszínen vagy online is követhetik a legfrissebb eredményeket felvonultató beszámolókat. Fontos témák például – a teljesség igénye nélkül – az aszály, az erdők klímaváltozásra való reakciójának vizsgálata, drónok alkalmazása az erdészetben, az inváziós fajok ellen való védekezés, a természeti értékek megőrzése vagy a genetikai vizsgálatok.
A 2024-es évi Erdészeti Tudományos Konferencia előadásainak összefoglalói már letölthetők az Erdőmérnöki Kar honlapjáról.
https://emk.uni-sopron.hu/erdeszeti-tudomanyos-konferencia-2024
Forrás: Soproni Egyetem

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Két helyszínen, a Vértesben a gánt-kőhányási Esterházy Fogadónál, a Gerecsében pedig az Agostyáni Arborétumban várják kollégáink a szarvasbőgés-hallgató túrákra előzetesen

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
