
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
A Vérteserdő Zrt. jogelődjének, a Vértesi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságnak 1968-tól 1999-ig, majd nyugdíj mellett még 2005-ig volt munka és tűzvédelmi előadója, erdőőre. A kezdeti évektől megszakítás nélkül szolgálta a Vértes és Gerecse erdeit, széles körben hasznosítva német nyelvtudását minden munkakörében. Nyugodjék békében!
A búcsúztatásáról a gyászoló Család közleménye:
“Hamvasztás utáni búcsúztatóját 2024. január 20-án 14 órakor a tatabányai Jókai utcai Evangélikus templomban tartjuk, ahol kegyeletünket csak egy-egy szál virággal lesz lehetőségünk leróni. Mivel a család egyik tagja súlyos immunrendszeri betegséggel küzd, tisztelettel kérjük, hogy aki vélhetően fertőző beteg, az érintett érdekében inkább ne vegyen részt a szertartáson. Megértésüket nagyon szépen köszönjük! Szerettünk hamvait, akaratának megfelelően, közeli hozzátartozói és szerettei körében családja vidéki sírjában helyezzük majd örök nyugalomra.
Emlékét kegyelettel megőrizzük! A gyászoló család Érd.: + 36 30 423 9481″

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Két helyszínen, a Vértesben a gánt-kőhányási Esterházy Fogadónál, a Gerecsében pedig az Agostyáni Arborétumban várják kollégáink a szarvasbőgés-hallgató túrákra előzetesen

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
