
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
Többek között gyógyszert, tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert és egyéb hasznos – általuk igényelt – adományokat vásároltak, és juttattak el a kollégák az ünnepet szebbé tevő ajándékok mellett. A tavalyi évhez hasonlóan idén is kiemelt cél volt, hogy szebbé tegyék az ott élő gyermekeknek az ünnepet édességgel, játékokkal, könyvekkel. Utóbbi összeállításában külön köszönet a Betűtészta Könyvesboltnak.
A háború kitörése óta ez volt az ötödik segélyszállítmány, amely az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdészcsillag Alapítvány szervezésében eljuthatott a Kárpátaljai Helyi Csoporthoz. Így szervezett formában érkezett a segítség a helyi erdész közösséghez, rajtuk keresztül pedig ott élő honfitársainknak is.
A szállítmányok minden esetben az állami erdőgazdaságok és az országban dolgozó erdész szakemberek segítőkész együttműködésének köszönhetően valósulhattak meg.
Az Egyesület továbbra is kéri, hogy az OEE Erdészcsillag Alapítvány bankszámlaszámára befizetett pénzadományokkal segítsék a kárpátaljai erdész kollégákat a súlyos háborús viszonyok között!
Az Országos Erdészeti Egyesület a pénzbeli felajánlásokat az Erdészcsillag Alapítvány 11701004-20206442 számú számlájára várja, a „Kárpátalja” közlemény feltüntetésével!
Az Egyesület köszönetet mond minden önzetlen adományozónknak, akik segítettek az adománygyűjtésben, és abban, hogy idén is mosolyt tudtak csalni a kárpátaljai gyermekek arcára!
Külön köszönet a NYÍRERDŐ Zrt. munkatársainak a szállításban nyújtott segítségért!
Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Két helyszínen, a Vértesben a gánt-kőhányási Esterházy Fogadónál, a Gerecsében pedig az Agostyáni Arborétumban várják kollégáink a szarvasbőgés-hallgató túrákra előzetesen

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
