
Újra látogatható a Körtvélyesi-kilátó!
Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó
Az államtitkár kiemelte, hogy a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című pályázati felhívás alapján hosszú évek óta vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe, melynek célja a Natura 2000 irányelvek alkalmazása során felmerülő többletköltségek fedezése és a bevétel kiesés ellentételezése. A gazdák érdekeit szem előtt tartva az agrártárca 2023-ra is meghosszabbította a pályázati felhívást, áthidalva ezzel a Közös Agrárpolitika megvalósításában bekövetkezett átmeneti időszakot. Ennek köszönhetően a következő napokban közel 2000 támogatási kérelem vonatkozásában mintegy 5 és fél milliárd forint érkezhet meg az erdőgazdálkodók számlájára.
Az érintett erdőgazdálkodók folyamatosan számíthatnak a támogatásokra. A jövő év elejétől kezdve ütemezetten megjelenő Közös Agrárpolitika pályázatok háromszor akkora forrással segítik majd az erdőgazdálkodókat, mint a korábbi időszakokban. Az összesen mintegy 310 milliárd forintnyi támogatás felhasználásának célja, hogy Magyarországon több erdőnk legyen, jobb erdeink legyenek, és javuljon az erdőket kezelő vállalkozások versenyképessége – zárta gondolatait Zambó Péter.
Forrás: AM Sajtóiroda

Tisztelt Erdőlátogatók! Örömteli hír a természetjáróknak: befejeződtek a felújítási munkálatok a Vértes hegység egyik legnépszerűbb panorámapontján. A Kis-Kopasz-hegyen álló Körtvélyesi-kilátó

Tisztelt Erdőlátogatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy felújítjuk a várgesztesi Vár-rét közjóléti berendezéseit. A felújítás idejére lezárjuk a Vár-rét érintett részeit. Kérjük,

A kőrisvész látványos változásokat okoz az erdőkben, de a cél a folyamatos erdőborítás és a természetes megújulás támogatása A Vértes

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
