
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
A Szent Gellért téri sziklákba vájt templomban Csóka János pálos atya az imahely alapítóiért, építőiért, jótevőiért, erdész szakunk elhunyt és élő tagjaiért ajánlotta fel a szentmisét, melyre számos helyről – többek közt még Nyíregyházáról is – jöttek kollégák. Nagy köszönet nekik, hogy a hosszú utat vállalták e szép közösségi eseményért.
November 4-én, az Almási-úti sírkertben mécsesek fényei gyúltak Béldi Ákos, az Országos Erdőrendezési Főosztály erdőrendezési felügyelője és a Vértesi Erdőgazdaság üzemtervezője sírjánál, Csekefalvi Török Sándor, miniszteri tanácsos, a Temesvár Vadászerdei és a Tatai Erdészeti Szakiskola egykori igazgatója nyughelyeinél.
A kollégáink lerótták kegyeletüket Béldi György kincstári uradalmi erdész és a Görgényszentimrén alapított – elsősorban a bükkös gazdálkodást oktató – erdőőri és vadőri szakiskola szolgálatvezetője, a Magyar Erdészeti és Vadászat Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesülete (MEVME) első titkára és Kőrössy József, Magyary Zoltán híres jogász professzor titkára sírjainál. Az országban működő népfőiskolák közt kimagasló volta a Magyary professzor által kezdeményezett Tatai Népfőiskola (1940-44). Kőrössy József az unokahúgára Dr. S. Nagy László erdőmérnök kollégánk feleségére hagyta örökbe az emlékiratait, levelezését, amit 2020-ban a Vérteserdő Zrt. munkatársai átvettek a családtól további gondozásra.
Az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békében!
Fotó: Bakos Péter, Mohai Elek, Tarjáni Antal

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
