
Erdőlátogatási tájékoztató – Afrikai sertéspestis (ASP)
Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre
A 27. alkalommal megrendezett eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdők szerepére és a megőrzésük érdekében végzett emberi munka fontosságára. Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált, és az Agrárminisztérium által támogatott programok megvalósításában jelentős részt vállalnak az állami erdészeti társaságok, melyek kiemelt feladatuknak tartják az erdőgazdálkodás fenntarthatóságának bemutatását és a környezeti nevelési munka segítését.
A részletes programterv az erdokhete.hu oldalon olvasható, ahol az egyes eseményekkel kapcsolatos esetleges jelentkezési és egyéb részvételi információk is megtalálhatóak.
A programok nagy része az erdészeti erdei iskolák módszertanát alkalmazva, személyes élményeket kínálva mutatja be az erdők értékeit. Magyarországon 37 minősített erdészeti erdei iskola működik, amelyek évente mintegy százezer gyermeket fogadnak foglalkozásaikon. Az Erdők Hete programok azonban nemcsak gyermekeknek, hanem az egész családnak, illetve az érdeklődő felnőtteknek is szólnak, hiszen az erdők ügye az egész társadalom ügye.
A 27. Erdők Hete központi rendezvénye 2023. október 5-én lesz Sopronban az Erdők Házában, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében. Ebből az alkalomból a Nyugat-dunántúli térség erdészeti erdei iskolái nyílt napot tartanak az oktatási intézmények és a pedagógusok számára, ahol megismerkedhetnek az erdei iskolai oktatás módszertanával és lehetőségeivel.
Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: OEE, Csatlós Norbert

Tisztelt Erdőlátogatók! Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis (ASP) kórokozója átterjedt az M1-es autópályától délre

Nagy érdeklődés mellett rendeztük meg társaságunk nyugdíjas találkozóját. A több, mint 60 fős összejövetel bebizonyította, hogy egykori munkatársaink ma is

A Vérteserdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Bakony-Buda Speciális Kutató-Mentő Csoport Egyesülettel, amelynek tagjai a jövőben a társaság működési területén

A Vérteserdő Zrt. 2022 óta 115 helyszínen mintegy 1560 köbméter illegális hulladéktól mentesítette az erdőket A Vérteserdő Zrt. folyamatosan dolgozik

A Vérteserdő Zrt. 2025-ös szakmai évének összefoglalója A Vérteserdő Zrt. 2025-ben is a hosszú távon fenntartható erdőkezelést tartotta szem előtt
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
