
Tájékoztatás az erdő látogatásáról
A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium Településfásítási Programjának népszerűsége töretlen az önkormányzatok körében. A januári igénylés során erre az évre 13 fafajból összesen 10 ezer fa állt rendelkezésre, amelyből tavasszal és ősszel mintegy 450 település zöldülhet. Ezzel a program indulása óta csaknem 1500 olyan település jut ingyenesen fához, amelynek lélekszáma nem éri el a 10 ezer főt. Mindez azt mutatja, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, aminek támogatásában a kormány és a szaktárca is partner. Mindazonáltal a Településfásítási program nem csupán önmagában érdekes és fontos, hanem a 2019-ben elindított Országfásítási Program részeként is. A meglévő erdeink turisztikai szerepének erősítése mellett kiemelt célkitűzésünk ugyanis a fával borított területek nagyságának növelése – tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy a rendelkezésre álló 10 ezer sorfából a tavaszi ültetési időszakban eddig 2 ezer találta már meg a helyét az ország 95 településén, 8 ezret pedig november végéig, december elejéig fognak kiszállítani a további 345 nyertes településnek.
A program indulása óta az első és második ütemben, valamint a harmadik ütem tavaszi ültetési időszakában már 38 ezer sorfát szállított ki mind a 19 vármegyébe a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészete – sorolta a miniszter. Kifejtette, a nyertes pályázók elégedettségét mutatja, hogy a parkerdészetben 6-7 évig nevelkedő, a pályázaton elnyert konténeres csemeték mellé többször vásárolnak továbbiakat, kiegészítve a fasort, vagy cserjékkel bővítve a településfásítást. A kezdeményezés szakmaisága azáltal is mindvégig biztosított, hogy koordinátorként részt vesznek benne az Országos Erdészeti Egyesület és a helyi állami erdészeti társaságok szakemberei.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy az őszi időszakra igénylő legkisebb lélekszámú település a Baranya vármegyei Bürüs, 41 lakóval, a legnagyobb pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Edelény, 9159 lakossal.
Forrás: AM Sajtóiroda

A Vérteserdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően tájékoztatást tesz közzé. Tisztelt Erdőlátogatók! A vadállomány

A tartósan száraz, csapadékszegény időszakokban az erdők számára egyre nagyobb értéket jelent minden helyben tartható vízmennyiség. A Vérteserdő Zrt. szakemberei

Két helyszínen, a Vértesben a gánt-kőhányási Esterházy Fogadónál, a Gerecsében pedig az Agostyáni Arborétumban várják kollégáink a szarvasbőgés-hallgató túrákra előzetesen

Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több

Az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai között kiemelkedő szerepet tölt be a kikapcsolódás és a rekreáció lehetősége. A Vérteserdő Zrt. számára kiemelten fontos,
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
