
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Az ország számos mezőgazdasági, erdészeti szakközépiskolájából és óvodákból is érkeztek csoportok az eseményre. A kisebbeknek Tóth Gábor humoros „Állati jó bemutatója” és a Sárréti-Portyázó Magyar agár és Alpesi tacskókopó Kennel vadászkutyái adtak felejthetetlen pillanatokat. Nagy sikernek örvendett a már hagyományosan megrendezett „Az erdő gyerekszemmel” elnevezésű versenyünk is, ahol a gyerekek a saját erdei tapasztalataikat, élményeiket rajzolták le. Minden mű a nagysátorban lett kiállítva, a legjobbak Vérteserdős ajándékcsomagot kaptak. Emellett az óvodáskorúak és az alsós diákok az erdei iskola kézműves állomáshelyein, a környezeti nevelést célzó foglalkozásainkon és a fából készült ügyességi játékokból kialakított játszótéren, a bálaugrálón időzhettek.
Az idősebb korosztálynak, a felsősöknek és a szülőknek folyamatosan lehetősége volt erdő- és vadgazdálkodási kérdésekben, a továbbtanulással kapcsolatban konzultálni kollégáinkkal az örökerdős és a vadászati standokon. A méhészeti állomáshelyen az érdeklődők közelről is megismerkedhettek a méhészet speciális felszereléseivel és a mézkészítés fortélyaival. Az erdőgazdaság kaptáraiban megtermelt akác, hárs és repce mézet is megkóstolhatták. A látogatók továbbá megismerkedhettek az erdőben termő gyógynövények felhasználási módjával, az emberi szervezetre gyakorolt hatásukkal.
Újdonság volt az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Szervezete által rendelkezésre bocsátott „Ismerd meg a vadászokat!” projekt bemutató utánfutója. A speciális eszköz oldalaira kivetített interaktív tartalmak és a „Titokzatos Vértes, rejtélyes Gerecse” című előadás segítségével a hivatásos vadászok munkájába, a vadon élő állatok és a növények életébe lehetett betekintést nyerni. Természetesen lehetőség volt a helyszínen trófeákat, állatbőröket és a vadászati eszközöket megtapintani, megnézni, távcsövet kipróbálni.
Köszönjük a közreműködést az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Szervezetének, Tóth Gábornak és a Sárréti-Portyázó Magyar agár és Alpesi tacskókopó Kennelnek!
Szívből reméljük, hogy mindenki szép élményékkel térhetett haza a gazdanapok forgatagából és jó helyre került az a 150 pusztaszil csemete is, amelyeket az egyes állomáshelyeken, a többfordulós kvízjátékot helyesen kitöltők vihettek haza magukkal!

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
