
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Évente százezer gyermeket fogadnak az állami erdőgazdaságok erdei iskolái, amelyek a hazai környezeti nevelés kiemelkedően fontos intézményei. Ugyancsak az erdőgazdaságok infrastruktúrájára alapoznak az Erdei Vándortáborok, ahol idén már 12 útvonalon várják az erdőszerető fiatalokat – mondta el Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában közétett videójában.
A tárcavezető kiemelte, az Országos Erdészeti Egyesület által minősített 36 hazai erdészeti erdei iskola a fenntarthatóságra nevelés legfontosabb intézményei közé tartozik. Az állami erdőgazdaságok közel negyven évvel ezelőtt elsőként létesítettek olyan intézményeket, ahol a személyes tapasztalatszerzés alkotja a természet szeretetére való nevelés lényegét. A cégcsoport az elmúlt időszakban ökoturisztikai fejlesztései keretében a legtöbb erdei iskolát felújította.
Az erdei iskolák programjában alapvető követelmény, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a gyerekek és a természet között. Éppen ezért a módszertanának az a lényege, hogy a fenntarthatóságot a gyakorlatban is megmutassák az erdőgazdálkodás példáin keresztül – hangsúlyozta a miniszter.
Nagy István kifejtette, számos sikeres kezdeményezés alapoz az állami erdőgazdaságok turisztikai infrastruktúrájára és az erdei iskolák tevékenységére. Ilyen az Erdei Vándortábor mozgalom, amely az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság kezdeményezésére indult 2017-ben azzal a céllal, hogy megismertesse az úgynevezett “erdeivándor életérzést” a fiatalokkal. Hozzátette, mindennek a távlati célja, hogy ezúton is elősegítsék a környezettudatos szemlélet kialakítását a társadalomban.
A miniszter kitért arra is, hogy ma már 10 állami erdőgazdaság csatlakozott az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortáborok megvalósításához, amelyekben idén több mint 5500 táborozó vesz részt, így már 28 ezerre emelkedett a programban résztvevő fiatalok száma. Az agrárminiszter kiemelte az akkreditált Gyalogos Vándortábor vezető képzés fontosságát, amelyet eddig 1529 pedagógus végzett el, akik nemcsak a nyári táborozások, hanem az iskolai képzés során is a természet szeretetére és tiszteletére nevelik a diákokat.
Nagy István videójában felhívta a figyelmet arra is, hogy az erdők megőrzése a fenntarthatóság és a klímaváltozás szempontjából is stratégiai kérdés. Erdők nélkül ugyanis minden értelemben szegényebbek lennénk. Éppen ezért gondoskodni kell erdeinkről fennmaradásáról és gyarapításáról, valamint erre kell tanítani a következő generációkat is, vagyis a szülőföld és a természet szeretetére –húzta alá a tárcavezető.
Forrás: AM Sajtóiroda, OEE
Fotók: Vermes Tibor, Erdei Vándor

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
