
Látogatás a Szelim-barlangban és a Turuli Parkerdőben
A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a
A társaság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 107 ezer hektár állami tulajdonú területen gazdálkodik, melyből 103 ezer hektár az erdő. Az állami erdőgazdaság az elmúlt öt évben 54 hektáron telepített új erdőt, mintegy 4100 kg makk és 237 ezer csemete elültetésével. Kezelt területeinek több mint háromnegyede áll természetvédelmi oltalom alatt. Az erdőket sújtó természeti károk miatt összesen mintegy 26 hektáron végzett pótlást 124.500 csemete felhasználásával. Az erdőgazdaság részt vett a Településfásítási Programban is, amely keretében 98 helyszínen 2900 fát ültettek el. A februárban lezárult szociális tűzifaprogramhoz több mint 36 ezer köbméter fával járult hozzá.
A Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park egyaránt különböző fokú védettség alatt álló területein jött létre. Ezen kívül a Zempléni- és a Lázbérci Tájvédelmi Körzet, valamint négy természetvédelmi terület található itt. Az erdőgazdaság változatos, hegy-, domb-, és síkvidéket egyaránt magába foglaló földrajzi tájakon, rendkívül sokszínű geológiai- és talajviszonyok mellett dolgozik. Működési területén található a Tisza folyó észak-magyarországi vízgyűjtő területe, a Sajó, a Bódva, a Hernád és a Bodrog magyarországi szakasza. Hegyvidéki területei a Bükk és a Zemplén hegységben, valamint az Aggtelek-Rudabányai hegyvidéken vannak.
Az állami erdőgazdaság tanösvényekkel, sétautakkal, turistaszállókkal, kilátókkal együtt több mint kétszázötven kirándulóhelyet üzemeltet. A 18 történelmi emlékhely mellett egy erdészeti, vadászati és természetvédelmi gyűjteményt, illetve Lillafüreden ökoturisztikai központot tart fenn. A Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasutak évente kirándulók százezreit szállítják a Bükk, illetve a Zemplén erdeibe. A Lillafüredi Állami Erdei Vasút fővonala tizennégy kilométer hosszú.
Miskolc és Garadna között a Szinva- és a Garadna-patakok völgyében közlekedve, számos érdekes látnivalót kínál az utazóknak. Kihagyhatatlan célpont a Palotaszálló, a Hámori-tó, illetve a társaság által tavaly újjáépített Zsófia-kilátó, amely elnyerte az év kilátója címet. A tíz kilométer hosszú nyomvonallal rendelkező Pálházi Állami Erdei Vasút Magyarország egyik legrégebbi ilyen jellegű létesítménye. Pálházától Rostallóig közlekedik a Kemencepataki völgyében, útja során a Zempléni Tájvédelmi Körzet legszebb részeit érinti.
A társaságnál vallják, hogy az erdész hivatás gyakorlásának szerves része az ifjúság nevelése, a környezettudatosság közvetítése. Ennek érdekében három erdészeti erdei iskolát működtetnek. A Bagoly-Vár Fónagyságon, a Bikk-Makk Répáshután, a Csanyiki Erdőház pedig a Bükk keleti kapujában várja a fiatalokat. Mindenütt természetes környezetben, a szabadban zajló foglalkozásokat szorgalmazva biztosítanak lehetőséget a gyermekek számára az erdei életközösséggel, az erdőgazdálkodással és a természetvédelemmel kapcsolatos ismeretek elsajátítására.
Találjuk meg együtt Magyarország legszebb erdejét!
Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. legszebb területére!
A szavazók között hetente nyereményeket sorsolunk ki.
Kapcsolódó oldalak:

A Tatabánya fölé magasodó Turuli Parkerdő a Gerecse hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, melyről Limp Tibor erdészeti igazgató beszélt. Itt a

A Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatósága a közelmúltban befejezte az Országos Kéktúra mentén fekvő Géza-pihenő környezetének rendbetételét. A kirándulókat megújult

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Stratégiai jelentőségű szakmai konferenciának adott otthont a tarjáni Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor, ahol a Vérteserdő Zrt. szervezésében a magyar-szlovák határtérségen
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
