
Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő
Tűz pusztított Selmecbánya történelmi belvárosában 2023. március 18-án. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő területet érintő tűzvészben jelentős károkat szenvedett a Szerelembank, a Fritz-ház, a Hellenbach-káz és a Bányászati Múzeum, a 15. században épült Berggerichte (Bányabíróság) épülete, amely a bányászati képzés egykori dokumentumai mellett annak az ásványtani kiállításnak is otthont adott, amelynek egyes darabjai még az 1735-ben alapított Selmeci Akadémia tulajdonát képezték.
A Selmeci Akadémia utódintézményei, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem aggódó szeretettel fordul a súlyos sebeket szenvedett Selmecbánya felé. Az ősi bányaváros az évszázadok során sok csapást túlélt, de ahhoz, hogy a mostani tragédiából ismét feléledhessen, összefogásra van szükség. A két intézmény kéz a kézben szeretne segíteni, mert ezt követeli a mai egyetemek tudományos életét megalapozó selmecbányai iskolák szellemisége iránti tiszteletük.
Erre hívták fel a figyelmet az egyetemek rektorai az adománygyűjtésről tartott közös sajtótájékoztatójukon.
„Ha Selmec hív, mi ott leszünk!” – idézte egy régi selmeci nóta refrénjét a Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita, aki az adománygyűjtést nem csak felajánlásnak, hanem a bajba jutottak megsegítésére irányuló természetes kötelességnek nevezte.
A Soproni Egyetem rektora, Prof. Dr. Fábián Attila úgy fogalmazott: „Selmecbánya, Miskolc és Sopron, mi valamennyien egy családhoz tartozunk. Az intézmények lélekben sosem szakadtak el egymástól, mindkettő a Selmeci Akadémián nevelkedett. Természetes, hogy a selmeci anyavárosának újjáépítését közösen fogjuk segíteni.”
A rektorok egyben felkérték mindazokat, akik az egyetemek szellemi műhelyeihez tartoznak és a selmeci hagyományok szerint éltek és élnek, hogy csatlakozzanak, és támogassák azt az egyetemek számára „szent helyet”, ami most támogatásra szorul. Fontosnak tartják, hogy az európai tudománytörténetnek ezek az emlékei az utókor számára megőrizhetőek maradjanak.
Az adományokat a Miskolci Egyetem számlaszámán fogadják: 10102718-51382100-07005002
Közlemény rovatban kérik feltüntetni: Selmeci adomány
A sajtótájékoztatón a miskolci és a soproni hagyományőrző diákok bejelentették: két szakestélyt is szerveznek a hallgatók, az ott befolyt összeget is Selmecbánya támogatására ajánlják fel.
Forrás: Soproni Egyetem

Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő

Hivatalosan is megkezdődött az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium országos Városierdő-fejlesztési Mintaprogramjának tatai projektje: a Vérteserdő Zrt. a helyszínen indította

Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, a program 2020-as indulását követően a tervek szerint idén elültetik a százezredik fát

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Vizvári Ottó okleveles erdőmérnök, életének 53. évében, Székesfehérváron 2026. március 26-án elhunyt. Ottó

Nyolcvanegy évvel a tragikus események után idén is összegyűltek az emlékezők a Vértes szívében március 22-én, hogy tisztelegjenek Kápolnapuszta ártatlanul
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy információkat gyűjtsünk az Ön böngészési szokásairól. Az „Elfogadom” gombra kattintva engedélyezi ezek alkalmazását. További információ a Süti szabályzat és Adatvédelmi tájékoztató felületén olvasható.
